Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Most már kínos a pápának a találkozó Madeleine szüleivel?

Miközben a portugál rendőrség hivatalosan is meggyanúsította a május 3-án eltűnt Madeleine McCann édesanyját, a Vatikán minden rájuk vonatkozó hivatalos utalást törölt honlapjáról.

A jelek szerint kínossá vált a Vatikánnak, hogy XVI. Benedek május 30-án fogadta a hónap elején eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szüleit. Legalábbis erre utal az, hogy a pápai állam hivatalos honlapjáról minden erre vonatkozó hivatalos utalást töröltek.

A katolikus egyházfő május végén az egyik általános kihallgatás után a római Szent Péter téren köszöntötte Kate és Gerry McCannt, a négyéves Madeleine meghatódott szüleit, megérintette kezüket, váltott velük néhány szót, és megáldotta az eltűnt kislány fotóját.

"Vegyes érzelmek közt vagyunk itt" - mondta Madeleine édesapja a találkozó előtt.

"Normális körülmények között ez lenne életünk egyik legizgalmasabb eseménye, amilyen csak egyszer adódik, de folyton arra gondolunk, hogy Madeleine nélkül vagyunk itt" - tette hozzá Garry McCann.

A portugál rendőrség pénteken hivatalosan is meggyanúsította az eltűnt kislány édesanyját, miközben apjának kihallgatása még folyamatban van.

A család szóvivője szerint az anyát "sokkolta és meglepte a hír, elsősorban az ellene felhozott vád ténye miatt, másrészt pedig azért, mert attól tart, hogy ha a nyomozás ezen a vonalon folytatódik, akkor az elvonhatja a figyelmet az egyéb lehetőségekről".

A kislány május 3-án este tűnt el egy dél-portugáliai nyaralóhelyen, az algarvei Praia da Luzban egy hotelszobából, ahol testvéreivel együtt aludt, miközben szülei a közelben, a szálloda éttermében vacsoráztak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×