Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
314.89
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Megdöbbentő fordulat a fővárosban megerőszakolt lány ügyében

Már őrizetben van az az öt rendőr, akik részt vettek egy 21 éves lány megerőszakolásában. Valamennyien a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoznak. A lány felismerte támadóit a szembesítéskor.

Dobozi József dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka közölte: az érintett rendőröket azonnal felfüggesztette beosztásukból, és fegyelmi eljárást kezdeményezett velük szemben.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila közölte: a Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendőrt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsít. A rendőröket őrizetbe vették.

A 21 éves lány állítása szerint május 4-én, a Múzeum körúton az őt igazoltató 5 rendőr pénzt kért tőle, majd közölték, hogy előállítják a kapitányságra, de ehelyett egy sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten megerőszakolták.

Közben az igazságügyi és rendészeti miniszter is elítélte a történteket. Petrétei József úgy fogalmazott: tűrhetetlen minden olyan, hivatalos személy által elkövetett visszaélés és bűncselekmény, amely megingatja a polgárok bizalmát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményben ítélte el az erőszakos cselekményt ígéretet tett arra: intézkedési tervet dolgoznak ki a hasonló esetek megelőzésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×