Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.81
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Háromszázmilliót nyertek, mégis tovább dolgoznak a Tesco-ban

A Tesco tíz angliai dolgozója 7,5 millió fontot nyert a lottón, ennek ellenére úgy döntöttek, hogy folytatják a munkájukat.

A Sudbury városában lévő áruház női dolgozói már kilenc éve játszanak közösen, most pedig az övék volt a két nyertes szelvény egyike, így tízen osztozhattak a 15 millió fontos főnyeremény felén.

A fejenként 750 ezer fontos (mintegy 300 millió forint) nyeremény alapvető változást hoz a kétkezi munkások életében, ám a jelek szerint úgy döntöttek, hogy nem mondanak fel.

Az áruház szóvivője azt mondta: ez csodálatos, gratulálunk nekik. Még korai beszélni a dolgozóink hosszú távú terveiről, de egyelőre mindannyian felvették a munkát.

A szerencsések egy munkatársa kijelentette: könnyű kitalálni, kik a nyertesek - akik széles mosollyal az arcukon dolgoznak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×