Infostart.hu
eur:
377.59
usd:
319.87
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Egy repülőtéren a járatok érkezését és indulását mutató információkat figyeli egy nő, akinek hosszú a haja és miniszoknyát visel. Hátán hátizsák látható.
Nyitókép: Pixabay

Nagy változás a biztosításoknál, a repülős ügyeket és az orvosi ellátásokat is érinti

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos korábbi szerződési feltételein. A piaci szereplők együttműködésének köszönhetően a szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak – közölte a jegybank

A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bank elemezte néhány hazai biztosító utasbiztosításának általános szerződési feltételeit (ÁSZF), ezen belül a légi közlekedésben induláskor fellépő késedelem esetén járó szolgáltatásokra, illetve a sürgősségi egészségügyi ellátás költségeinek térítésére vonatkozó egyes rendelkezéseket.

A légijáratok késedelmével kapcsolatos ÁSZF-rendelkezések egyes piaci szereplőknél egyebek közt nem volt világos, ha a biztosított ügyfél igénybe veszi a légi utasok jogairól szóló európai uniós rendelet alapján neki járó szolgáltatásokat a légitársaságtól, akkor a biztosítók ezeket levonják-e az ÁSZF-ük szerint a késedelem után járó biztosítási összegből.

Az sem volt egyértelmű, hogy

az uniós rendelet szerint az ügyfeleknek járó, de a légitársaság által ténylegesen meg nem térített összeggel csökkentik-e a biztosítók az ÁSZF szerint járó összegeket.

Az orvosi segítségnyújtással összefüggő biztosítási kikötések kapcsán nem volt egyértelmű, hogy a sürgősségi ellátás költségeit a piaci szereplők közvetlenül térítik-e meg az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak, vagy azt az ügyfeleknek kell előzetesen megfizetniük. Ezen túl egyes biztosítóknál a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok köre, a szolgáltatás teljesítésének határideje, illetve a kockázatviselést kizáró szabályok sem voltak teljesen átláthatók – írták a közleményben.

Az MNB kezdeményezésére az érintett biztosítók számos ponton módosították, egyértelműsítették szerződési feltételeket, illetve a korábbi jó gyakorlataikat rögzítették az ÁSZF-rendelkezésekben.

A biztosítók egyebek közt egyértelművé tették a kárkifizetéshez szükséges csatolandó dokumentumokat.

A sürgősségi egészségügyi ellátás esetén világossá tették, hogy a kárt szenvedett biztosított hazatérése utánra nem halasztható beavatkozás, ellátás költségét kinek teljesítik. Egyértelművé tették emellett a kockázatviselést kizáró előírásokat, illetve tisztáztak néhány, korábban egymásnak ellentmondó szabályt is.

A légijáratok késedelmével kapcsolatban a biztosítók pontosították, hogy milyen sürgősségi vásárlásokat térítenek meg. Rögzítették azt is, hogy a biztosítottat ért, számlával igazolt károk megtérítése kapcsán a kárrendezési eljárás során nem vizsgálják azt, hogy az utasok a légitársaságtól kaptak-e, és ha igen, milyen jellegű, természetbeni vagy pénzbeli térítést, illetve, hogy a károk így esetlegesen megtérülhetnek-e – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×