Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: HU-REN Balatoni Limnológiai Kutatóközpont

Furcsa vándorlás kezdődik a vizeink mellett

Szeptember elejétől a vizes élőhelyek közelében jó eséllyel találkozhatunk kicsi mocsári teknősökkel, ám a fiatal egyedekre sok veszély leselkedik.

Május végén, júniusban a párzást követően a nőstény mocsári teknősök akár két kilométerre is eltávolodhatnak a víz közeléből, hogy lerakják tojásaikat, amikből a kis teknősök augusztus végén, szeptember elején kelnek ki – írja a Körös-Maros Nemzeti Park tájékoztatása alapján a sokszinuvidek.24.hu.

A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja. Vízhez kötődő életmódot folytat: mocsarakban, állóvizekben, lassú folyású folyók árterében él. Főként ragadozó, másodsorban dögevő, felnőtt korában növényi táplálékot is fogyaszt. A fiatal egyedek ősz elején indulnak meg a vizes élőhelyek felé.

Kikelésük után a kis teknősök kerekdedek, és körülbelül akkorák, mint egy 200 forintos érme. Ösztönösen megérzik a víz közelségét, és elkezdenek vándorolni oda, ahonnan anyjuk jött. Ezért fordulhat elő, hogy szeptember elején,

ha napos az idő, akkor egészen meglepő helyen találkozhatunk pici, apró teknősökkel, ott is, ahol nem is sejtenénk a közelben vizet.

Ha a fiatal egyedek megtalálják a számukra megfelelő vizes élőhelyet, akkor megkezdik önálló életüket. Szúnyogok lárváival, apró vízi puhatestűekkel illetve elpusztult állatokkal táplálkoznak.

A túlélési esélyeik azonban kicsik, ugyanis a rókák és a vaddisznók is előszeretettel keresik meg a teknősfészkeket és eszik meg a tojásokat, így 10 fészekből körülbelül 2-3-ból lesznek újszülött teknősök. Ezután a vízhez vezető út is kockázatos, a frissen kikelt páncélosok igazi csemegét jelentenek a vízi madarak számára. Emellett kiemelt veszélyt jelent a védett faj fiatal egyedeire, ha vándorútjukat autóút keresztezi. Sokuk esik áldozatul az autófogalomnak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×