Szabadegyházán az önkormányzat, a hatóság és egy állatvédő egyesület lépett közbe a rettenetes körülmények között tartott ebek miatt.
Szabadegyházán a napokban olyan horrorisztikus körülményekre bukkant a Fema Állatmentő Egyesület, amilyeneket még a legtapasztaltabb állatvédők is nehezen dolgoznak fel – írja a feol.hu.
Egy gyűjtögető udvarán több mint 60 kutya sínylődött szemét és roncsok között, némelyikük a padláson, omladozó ólakban húzták meg magukat, de olyan is volt, amelyik egy forró autóba húzódva várta a halált 34 Celsius-fokban.
A helyszínre kivonult a jegyző, a rendőrség, a mentők és a hatósági állatorvos is. Az udvarról rettenetes bűz áradt, az állatok pedig valószínűleg évek óta szenvedtek tiszta víz, elegendő élelem és megfelelő gondoskodás nélkül. Az állatvédők minden erejüket bevetve próbálták kimenekíteni a kétségbeesett ebeket, azonban az egyesület hangsúlyozza,
egy ekkora mentés hatalmas anyagi és logisztikai terhet ró rájuk: orvosi vizsgálatok, oltások, ivartalanítás, szállítás és rehabilitáció vár a megmentett kutyákra, melynek költségei milliókra rúghatnak.
A szervezet hangsúlyozza: nem hagyhatják sorsukra a kutyákat, viszont most tényleg minden támogatásra szükségük van.
Továbbra is a kőolaj jegyzési árának emelkedése és a komoly európai dízelhiány hat a hazai üzemanyagárakra – mondta a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban. Bujdos Eszter szerint ugyanakkor a Mol kedvező piaci árazása miatt így is 40-50 forinttal olcsóbb a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, mint a piaci ár és az árfolyam indokolná.
Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.
Americans are deciding who will control Congress for the rest of Trump's presidency, with closely watched Senate races in states such as Ohio and Iowa.