Gáspár Lajos 1954-ben született Gyulán, családjával Sarkadon élt – írja a beol.hu. A középiskolát Orosházán, a Mezgében végezte, majd a Rendőrtiszti Főiskolán diplomázott. Rendőri pályáját Szeghalmon kezdte, 1986-ban rendőrkapitánnyá nevezték ki Mezőkovácsházára. 1999-ben megbízták, hogy hat hónapig a mezőkovácsházi és az orosházi kapitányság vezetését is lássa el. 2001-2005 februárjáig, nyugdíjba vonulásáig vezette az orosházi kapitányságot. Határozott emberként kemény kézzel irányította szolgálati helyein az állomány tagjait.

Az elhunyt rendőrkapitány szolgálati évei alatt határozott, keménykezű vezetési stílusával stabilizálta a parancsnoki és személyi állományt. A bűnözés elleni harcban elérte, hogy orosházi kapitányként töltött évei alatt a városban felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, az emberölések, rablások és sorozatlopások tettesei rács mögé kerültek. 2005-ben az Orosháza Városért kitüntetést vehette át. Nyugdíjba vonulásakor léptették elő ezredessé.

„Ő vett fel rendőrnek. Nem csak arra tanított, hogyan lehet egyszerre két város kapitányának lenni, hanem arra is, hogyan kell emberekkel bánni, hogyan kell őket meghallgatni, motiválni, felemelni. Számomra mindig ő lesz a »Kapitány«.

Példaképem abban, hogyan kell egy egységet vezetni, építeni, megújítani. Az orosházi kapitányság az ő irányítása alatt erősödött, bővült, és vált olyanná, ahol az emberek kibontakozhattak, megtalálhatták önmagukat” – írta róla egykori beosztottja, ma a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője, Ficsor Karolina alezredes.

Gáspár Lajos a nyugdíj után is aktív életet élt. Különböző cégek hatékony és biztonságos működését segítette. Szeretett alkotni, a kis, jelentéktelennek tűnő dolgokból valami nagyot létrehozni. Kemény, szigorú ember volt, de minden keménység mögött ott volt a nagybetűs emberség. Nem csak a rendőr kollégák, a civilek közül is (mindenki csak Lajos bácsinak hívta) nagyon sokan fordultak hozzá atyai jó tanácsért, neki pedig az élete része volt, hogy segítsen másoknak. Jó példa volt erre, amikor Lehoczky Tamással és az önkormányzattal összefogva négy betegőrző monitort adományozott az orosházi kórháznak, hogy ezzel is segítse az orvosok, ápolók munkáját.

Lánya, Katalin így emlékezett meg róla: „Édesapám sosem volt fáradt, az élete része volt, hogy alkosson. Mindig újabb és újabb tervek voltak a szemei előtt. Fontos volt számára, hogy összetartsa a családot. Sajátos humorával mindig a társaság központjában volt. Igazi egyéniség volt. A gondolatai, cselekedetei, tanácsai a részemmé váltak, melyek elkísérnek az életem során és sokszor fogok belőlük meríteni.”