Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.02
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Twitter

Magyar Péter meggondolta magát, és mégis EP-képviselő lenne

A Tisza Párt alelnöke korábban többször is azt mondta, ha bejut az Európai Parlamentbe, nem veszi fel a mandátumát, most mégis erről szavaztatja követőit a párt honlapján.

A június 9-ei európai parlamenti választáson csaknem 30 százalékot elért Tisza Párt hét képviselőt küldhet az EP-be, a lista alapján a szervezet alelnökét, Magyar Péter is. Csakhogy a mozgalmát februárban elindító politikus többször is kijelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mert a párt építésében itthon lesz rá szükség.

A kampányban már elhangzott tőle olyan mondat, amelyből arra lehetett következtetni, hogy mégis kacérkodik a brüsszeli és strasbourgi munkával, hétfő reggel pedig nyilvánvalóvá vált, hogy meggondolta magát. A Tisza Párt honlapján ugyanis szavazásra kéri a támogatóit, és azt kell eldönteniük, hogy felvegye-e az EP-mandátumát.

A döntéshez sajátos segítséget is ad, ugyanis csak érveket sorakoztat fel amellett, hogy mégis európai parlamenti képviselő legyen. Ezek között szerepel, hogy az Európai Néppárt részéről akkor számíthatnak komolyabb pozícióra – például egy Magyarország számára fontos szakbizottsági elnöki posztra –, ha azt a Tisza Párt arca pályázza meg. Magyar Péter szerint a Néppárton belül könnyebb politikai eredményeket elérni, ha ő vezeti a Tisza Párt delegációját, ráadásul ő rendelkezik "európai parlamenti tapasztalattal és helyismerettel".

Az érvek között szerepel, hogy európai parlamenti képviselőként felszólalhat a Magyar Országgyűlésben, így közvetlenül kérdezheti azokat, akik szerinte egyébként minden módon megpróbálnak kibújni a válaszadás alól.

Komoly nemzetközi kapcsolatokat tudna kialakítani néppárti delegációvezetőként, és az európai parlamenti munka adta lehetőségek nem akadályoznák a párt és a közösség építését és a felkészülést az országgyűlési választásokra, de azzal is érvel, hogy bármikor lemondhat az EP-képviselőségről, ha a pártépítés vagy az országgyűlési választásokra történő felkészülés rovására menne az uniós munka;

Magyar Péter, aki ellenérveket nem sorakoztatott fel a döntés megkönnyítése érdekében, arra kéri a közössége tagjait, hogy a fentiek fényében szavazzanak igennel vagy nemmel. Ahogy ígérte, bármi is lesz a döntés, azt tudomásul veszi.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×