Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
jáki templom a felújítás után
Nyitókép: Facebook/Dömötör Csaba

Újraszentelték a jáki Szent György-templomot - képek

Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek - mondta a köztársasági elnök vasárnap az eseményen. Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy közösségeink megújítására van szükség.

A jáki Szent György-templom helyreállítása 2018-ban kezdődött és több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg.

Újra egymáshoz kell épülnünk, minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát - fogalmazott az államfő. Sulyok Tamás azt mondta, az atomizáció és a töredékesség világában, amelyben a család lebontásának, a közösségek erodálásának, a magány elhatalmasodásának, az erkölcsi értékek elhagyásának vagyunk tanúi, szomjazzuk a megtartó közösségeket. Az emberek ebben a "sivárságban vágynak a spirituális többletre, az Isten közelségére", mert a hitet és a szeretet is közösségben lehet megélni.

Meg kell találni annak lehetőségét, hogyan lehetünk "élő kövek, összekötő habarcsok", hogyan tudunk újra közösségbe szerveződni, egymást szolgálni és sugározni az örömhírt - emelte ki Sulyok Tamás, hozzátéve, hogy meg kell becsülni az alulról jövő szerveződéseket, az együtt gondolkodásra és cselekvésre ösztönző autonóm kezdeményezéseket, támogatni kell új közösségek létrejöttét.

A felújított templom nemcsak őseink hagyatéka, hanem annak is megnyilvánulása, hogy a magyarság megbecsüli, megőrzi és ápolja, amit örökül kapott, a magyar társadalom összefogásának eredménye - mutatott rá Sulyok Tamás.

Kijelentette, büszkék lehetünk ara, hogy Magyarországon még van akarat, szándék és kellő forrás, hogy a templomok megújuljanak.

A templomot méltatva azt mondta, ékessége Magyarországnak és az egész Kárpát-medencének, amely az ezeréves magyar kereszténység lenyomatát őrzi, ezért megőrzendő és bemutatandó.

V. Németh Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a keresztény elveket valló kormányzat arra törekszik, hogy annak szentelje figyelmét, anyagi erőforrásait, amit értékrendje alapján jónak lát, hasznosnak vél és Istennek is tetsző. Megköszönte a kormánynak, hogy a templomok felújítására is programot hirdetett, és az ennek keretében megújuló 3700 templom közé a jákit is beemelte.

Képek a felújított templomról pár nappal ezelőttről:

Székely János szombathelyi megyéspüspök prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy hit nélkül az emberi élet sivárrá válik, és elveszíti igazi mélységét, az igazi értékeinket csak küzdelem által tudjuk megőrizni, valamint, hogy Isten szeretete körülölel, betölt, és olyan békét ad, amelyet senki nem vehet tőlünk el.

A mise végén elhelyezték a templom kriptájában az alapító, Jáki Nagy Márton földi maradványait, valamint az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjjal tüntette ki a jáki Szent György-templomot a volt bencés apátsági templom helyreállításáért, alapos kutatásáért, gondos kivitelezői és restaurátori munkáiért.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×