Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.5
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Pixabay

Jobban fut Schadl György cége, mint amikor még szabadlábon volt

Más a helyzet Völner Pál fiának vagyonzár alá került társaságánál.

Bár tavaly mindvégig börtönben ült, nem lett veszteséges a korrupcióval vádolt Schadl György és szabadlábon védekező feleségének közös cége – derült ki a társaság pénzügyi beszámolójából. A végrehajtói kar volt elnöke és neje közös tulajdonában álló – a hatóságok által vagyonzár alá vett – Red Carpet Kft.-be több mint 44 millió forint bevétel folyt be 2022-ben – írja a 24.hu.

A lap szerint ez azért is érdekes, mert az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva – amikor Schadl még szabad volt –, a társaság jobban prosperált tavaly, mint 2021-ben, amikor még mindössze 67 ezer forint profitot tudott kimutatni a cég.

A saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, és üzemeltetésével foglalkozó cégben jelentős vagyon van, a társaság eszközállománya meghaladja a félmilliárd forintot. Schadl üzletrészét (másfél millió forint értékben) az ellene zajló büntetőeljárás során foglalták le a hatóságok.

Mindeközben hatalmasat zuhant Völner Pál fiának cége, noha a Tagba Kft. 2021-ben még 762 millió forintos rekordbevételt produkált. Friss pénzügyi beszámolója alapján tavaly alig több mint 5 millió forint folyt be a társaságba.

Igaz, egyéb bevétel formájában csaknem 15 millió forintot is elkönyvelt a cég, és az sem mellékes, hogy a társaság eredménytartalékában 784 millió forint értéket tartanak nyilván. Ugyanakkor az egy évvel korábbi bevétel 150-szerese volt a 2022-es eredménynek. A társaság nyeresége végül 3,5 millió forint lett tavaly – teszi hozzá a híroldal. (A cég a Völner Pál volt államtitkárt érintő korrupciós vádakkal összefüggésben vagyonzár alá került.)

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Korrigált a forint az erősödés után

Korrigált a forint az erősödés után

A forint hétfő délutánra korrigált a délelőtti erősödés után: az euró 365 forint környékén jár, miután korábban 364 alá is benézett, míg a dollár a 315 forintos szinthez közelít a korábbi 314 alatti jegyzések után. A nemzetközi devizapiacon a dollárt Kevin Warsh Fed-elnök pénteki szigorú üzenete támogatja, amely nyomán jelentősen emelkedtek a szeptemberi kamatemeléssel kapcsolatos várakozások, miközben a befektetők már a közelgő amerikai munkaerőpiaci és inflációs adatokra figyelnek. A dollárnak az Öböl-térségben kiújuló geopolitikai feszültségek és az emelkedő olajárak is támaszt adnak. Közben Németországban április óta nem látott szintre gyorsult az infláció augusztusban, Japánban pedig a várakozásokkal ellentétben enyhén nőtt az ipari termelés júliusban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×