Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Módosították a Fidesz indítványát, ezért nem szavazták meg azt a kormánypártok Budapesten

Jó néhány módosítást tettek az eredeti szövegben a Fővárosi Közgyűlésben többségben levő ellenzékiek.

Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében a Fővárosi Közgyűlés.

Az elvi állásfoglalás magáévá teszi az Európai Tanácsnak "az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút" elítélő nyilatkozatát. A döntés 17 igennel, tíz nem szavazat ellenében és egy tartózkodás mellett született meg, a javaslatra a baloldali többség voksolt igennel, a Fidesz-KDNP pedig nemmel.

Eredetileg Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője terjesztette be a javaslatot, amelyhez a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd frakcióvezetője módosító indítványokat nyújtott be, és végül az ezekben szereplő változtatásokkal fogadták el az állásfoglalást.

Wintermantel Zsolt a szavazás után újságíróknak azt mondta: a főváros baloldali többsége, Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével elutasította az eredeti békepárti nyilatkozatot, és a módosító javaslatok színtiszta belpolitikai csatározássá minősítették a kérdést.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×