Infostart.hu
eur:
375.2
usd:
317.87
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Businesswoman on blurred background voting using digital interface 3D rendering
Nyitókép: sdecoret/Getty Images

Fideszes győzelem Budakeszin

Ligetiné Komáromi Gabriella nyert a 8-as körzetben.

A fideszes Ligetiné Komáromi Gabriella 305 szavazattal, 52,86 százalékkal nyerte meg az időközi önkormányzati választást Budakeszin a 8-as körzetben, a város alvégén – írja a 444.hu.

Az ellenzéki összefogásnak egyetlen jelöltje sem volt az indulók között, a fideszes jelöltön kívül egy Gattyán-párti és két független közül lehetett választani.

Budakeszi volt az a város, ahol 2019-ben a környékbeli településekkel együtt szinte a legkorábban valósult meg a teljes ellenzéki összefogás, de a polgármester maradt a várost 2010 óta irányító Győri Ottilia, a képviselő-testületbe a Fidesznek hét, az ellenzéki összefogásnak három képviselője került be – idézi fel a lap.

Közülük a fideszes Balázs Ádám döntött úgy decemberben, hogy lemond. A helyére választották meg most a szintén fideszes Ligetiné Komáromi Gabriellát, aki az egyik helyi óvoda vezetője, és aki 2014-ben még LMP-s színekben, listán jutott be Budakeszi képviselő-testületébe.

Várdán Kurucz Gábor lett a polgármester

Kurucz Gábor független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Somogy vármegyei Várdán – írja az MTI.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztes 215, a szintén független vetélytársai közül Varga Balázs Bálint 38, Lákovicsné Kazi Jázmin Veronika 27, Mariánné Bokor Marianna 3, Szücs Pál 2 érvényes szavazatot kapott.

A Kaposvártól északnyugatra található község 375 választópolgára közül 285 élt a szavazati jogával.

Az időközi választást az előző településvezető, a független Varga András tavaly decemberi halála miatt írták ki.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×