Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.23
bux:
125305.37
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Segített a bevándorlás, emiatt csökkent csak 11 ezerrel a magyarok lélekszáma

Az is kiderült, hogy tavaly kevesebb gyermek született, mint 2021-ben, a koronavírus-járvány lecsengése miatt azonban a halálozási statisztika 2022 végén kedvezőbb volt, mint 2021 hasonló időszakában.

2022-ben tovább folytatódott a népességfogyás Magyarországon, 11 ezerrel lettünk kevesebben egy év alatt - derült ki korábban a Központi Statisztikai Hivatal Infostart által is ismertetett adataiból.

A születésszámban a decemberi adat (7366 gyermek) egy kismértékű javulást jelent az előző év decemberéhez képest, azonban a születések száma a tavalyi év összes más hónapjában elmaradt az egy évvel korábbihoz képest. Különösen az év elején, az első 4 hónapban volt jelentős ez a csökkenés.

"Ennek eredményeképpen a 2020-as 92 ezer és a 2021-es 93 ezer születés után a tavalyi évben ismét 90 ezer alá csökkent a születések száma" - mondta az InfoRádióban Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője.

Tavaly 135 700-an haltak meg, ami jelentősen alacsonyabb a 2021-es értéknél, és rámutathat a Covid hatására is.

"A 2021-es évi különösen rossz érték volt a koronavírus-járvány miatt, ahhoz képest 13 százalékos, 20 ezer fős csökkenés következett be tavaly.

Ha 2019-hez hasonlítjuk ezt a számot, amikor még nem volt Covid-járvány, akkor pedig 5 százalékos emelkedést jelent a 2022-es halálozási adat."

Mekkora a magyar népesség?

Rendszerint januárban adja közre a KSH az első becslését a megelőző év végi népességszámra vonatkozóan, aminek révén most már körvonalazódik, hogy mekkora volt a tavaly év végi, vagy ha úgy tetszik, a 2023. január 1-i népesség.

Mivel a halálozások száma tavaly is meghaladta a születésekét, folytatódott a természetes fogyás - bár a mértéke valamivel csökkent az előző évhez képest -, és

47 ezer fős természetes fogyás következett be a tavalyi évben. Ezt a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege kompenzálta annyira, hogy "csak" 11 ezer fővel csökkent a népességszám,

amii a KSH adatai szerint az év végén 9 678 000 volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×