Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
321.23
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Tízpontos követeléscsomaggal állt elő a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Ezt a kormány megalakulását követően eljuttatja a miniszterelnök mellett minden döntéshozóhoz, valamint a parlamenti pártok vezetőihez - közölte Zlati Róbert elnök.

A csomagban a Magyar Szakszervezeti Szövetség sürgeti az évek óta hiányolt szociális párbeszédet, amelyben hangsúlyt kap - egyebek mellett - a munkahelyi, ágazati szinten megerősített kollektív-szerződési rendszer, továbbá az elmúlt évek alatt "elsorvasztott" szakszervezeti jogok visszaállítása.

A bérrendezés, bérfelzárkóztatás, mint jó ideje rendszeresen, ezúttal is fontos eleme a szakszervezeti követeléscsomagnak. A munka világát és közvetlenül a munkavállalókat is hátrányosan érintő törvényi változtatások is végtelenül aggasztóak, ezek korrekciója sem tűr halasztást – szögezi le közleményében az elnök.

Zlati Róbert a szakszervezet álláspontját kifejtve közölte: elsőként a sztrájkhoz fűződő jogokat csorbította a kormány, főként a köz- és közszolgáltató szférában. Ezt követte a Munka törvénykönyvének újrafogalmazása, majd "a rabszolgatörvényként elhíresült újabb felháborító korrekció". Az elnök szerint az elhibázott szabályozásokat az első intézkedések között kell visszavonni, mint ahogy az Mt.-t is muszáj új alapokra helyezni. Zlati Róbert a több alponttal bővített tízpontos csomag egyik fontos elemének tartja az álláskeresési támogatási idő meghosszabbítását is.

A MASZSZ szerint a társadalombiztosítási alapok feletti kontroll megteremtése is régi, ám annál fontosabb követelés, akárcsak a munka és a szabadidő összehangolása. A szakszervezetek az új kormánytól is elvárják egyebek között a munkahelyi diszkrimináció és zaklatás megszüntetésére alkalmas rendszer kidolgozását éppúgy, mint a nők esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges szabályozást.

A jelenlegi nyugdíjrendszert elhibázottnak és igazságtalannak tartják, és legalább ennyire fontosként említik az oktatás, a szakképzés megújítását.

Az összeállítás egyik kevésbé ismert, ám a legszegényebbek – 1,5 – 2 millió ember – számára fontos kezdeményezése a szociális üdültetés – fogalmazott a szövetség elnöke.

Zlati Róbert megerősítette: a szövetség érdemi párbeszédet sürget a kormánnyal, s ennek stabilitásához alkotmányos garanciákat kér.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×