Infostart.hu
eur:
375.04
usd:
317.67
bux:
127661.98
2026. február 26. csütörtök Edina

A szabálytalan épülethálókkal szemben az ellenzék szerint az önkormányzatoknak kellene fellépnie

Az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk a reklámfelületként szolgáló épülethálókra vonatkozó szabályozási jogkörüket - mondta Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester hétfőn.

A szocialista politikus - a momentumos Hajnal Miklós Facebook-oldalára feltöltött videóban - elmondta, ezeket az épülethálókat, reklámhálókat sokszor úgy helyezik ki, hogy nem járult hozzá a társasház egésze, az önkormányzatok pedig jelen pillanatban nem tudnak hatékonyan fellépni ezek kihelyezése ellen, mert nincs jogkörük arra, hogy eltávolítsák az épületeket elcsúfító reklámfelületeket.

Mint mondta, céljuk, hogy az épület- és reklámhálók eltűnjenek, ezért a fővárossal közösen fellépnének azért, hogy az önkormányzatok kapják vissza szabályozási jogkörüket, hogy leszedethessék a reklámhálókat.

A videóban Hajnal Miklós, az ellenzéki pártok hegyvidéki jelöltje kitért arra, hogy az illegálisan kihelyezett épülethálók jelentősen rontják a városképet.

Közölte: a kormány eddig ebben az ügyben nem lépett, mert nem érdekli az emberek helyzetének javítása, "csak az önös üzleti érdek".

Az ellenzéki pártok kormányra kerülve is az emberek érdekeit fogják képviselni - emelte ki.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt: kezdeményezik a főváros közterület-használati rendeletének módosítását, amely egyértelműbbé teszi, hogy mi számít illegális és legális helynek, valamint azt, hogy mennyi díjat kell fizetni és így hatékonyabbá teszi az illegálisan elhelyezett közterületi reklámok eltávolítását is.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×