Infostart.hu
eur:
380.15
usd:
321.74
bux:
133239.1
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Újabb mesteriskolát indított a Mérnöki Kamara

Az építésgazdaság megerősödését is segíti a Magyar Mérnöki Kamara Beruházáslebonyolítói Mesteriskolája - mondta el az InfoRádiónak a kamara Tudásközpontjának vezetője.

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) a járványügyi korlátozások miatt online indította el a harmadik beruházáslebonyolítói mesteriskoláját.

A mesteriskola célja, hogy gyakorlatközpontú képzést nyújtson beruházási, illetve építőipari gyakorlattal rendelkezők számára, akik elhivatottságot éreznek a beruházás-lebonyolítás iránt.

A mesteriskola előkészítésében részt vett, és előadókat is delegál a Magyar Építész Kamara, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft., a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége, valamint a Magyar Projektmenedzsment Szövetség is.

A harmadik mesteriskola 96 órás képzésén több mint hatvan hallgató vesz részt.

Felidézték, hogy az MMK 2019-ben szervezte meg a beruházáslebonyolítói képzést, miután 2014-ben megszűnt a beruházáslebonyolítói jogosultság, amit a kamara tanúsítványával tartanak pótolhatónak a piacon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×