Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Forrás: bocskaidandar.hu

Országszerte új katonaiskolák indulnak

2030-ig jelentősen bővítené a honvéd középiskolák számát a honvédelmi tárca, és közben egyre több iskola csatlakozik a honvéd kadét programhoz is. Sorkatonaságot továbbra sem terveznek.

A tervek szerint 2030-ig 8-10 új honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon - írta a Népszava a Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása alapján. Ilyen intézményből jelenleg csak egy működik az országban: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, de a közeljövőben két újabbal bővülhet a lista.

A HM szerint a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium a Modern Városok Program keretében valósul meg, Székesfehérváron pedig egy már meglévő ingatlan felújításával, átalakításával hoznának létre egy kollégiumot. A lap szerint a székesfehérvári Sörház téri kollégiumépületről indultak meg az egyeztetések, amely jelenleg munkásszállóként üzemel.

A tárca hosszabb távon ezektől az iskoláktól várja a honvédség utánpótlásának biztosítását. Az iskolahálózat kialakításakor ügyelnek arra, hogy a katonai szervezet is támogassa a képzést, és meglegyen az országos lefedettség is.

A lap szerint a debreceni iskola beiskolázási számai mindenesetre nem árulkodnak túlzsúfoltságról. Az iskola tájékoztatója szerint a Honvéd Kadét gimnáziumi képzésre - emelt angollal vagy anélkül – a 27., illetve a 21. sorszámú tanuló még felvételt nyert, az elektronikai osztály pedig 28 tanulóval indulhat. Egy neve elhallgatását kérő egykori honvéd kollégista, aki jelenleg is a seregben szolgál, arról beszélt az újságnak, hogy a jelentkezők többsége eleve elbukik a fizikai alkalmassági vizsgán, s ahogy a rendvédelmi képzésben, úgy a katonaiban is alig lehet feltölteni a keretet sportos, megfelelő állóképességű fiatalokkal.

A HM közölte azt is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem szerepel a kormány napirendjén a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×