Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a fogyatékkal élők világnapja ünnepi rendezvényén a budapesti Városházán 2019. december 3-án. Az eseményen aláírták a fogyatékosügy önkormányzati támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot, amelyhez tizennégy, az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Lánchíd felújítása: keresik a megoldásokat

A 3-as metró rekonstrukciója és a pesti fonódó villamosberuházás nem csúszik – ismertette a főpolgármester.

Járvány nincs, járványveszély van Budapesten – hangsúlyozta Karácsony Gergely az ATV Start című műsorában. A főpolgármester azt mondta: az országos szűrés szerint lakossági szinten alig van jelen a vírus, Budapesten pedig napok óta csökken a fertőzöttek száma. Hozzátette,

reméli, hogy pünkösdkor már lehet strandolni, egyelőre azonban csak kültéri szolgáltatásokat lehet igénybe venni.

„Miközben nyitunk, csomó mindent zárunk is. Például a játszóterek egy fontos terület, ahol nyitunk, de a felnőttektől azt fogjuk kérni, illetve a rendelet ezt írja elő, hogy viseljenek maszkot” – fogalmazott a főpolgármester.

Arra a felvetésre, hogy a Pesti úti idősek otthonában indít-e vizsgálatot a főváros, Karácsony Gergely úgy reagált:

már annyi vizsgálat folyik, hogy „ha egy szög nincs rendesen bekalapálva, azt is megírja a kormánysajtó”.

„Nagyjából a mi kérésünk után egy hónappal az országos tisztifőorvos kötelezővé tette, hogy csak negatív koronavírus-tesztes beteget lehet visszahozni az idősotthonokba. Mi ezt március elején kértük, amikor már tombolt a járvány a kórházakban, amikor a kormányhivatal kiadott egy állásfoglalást, amely alapján a kórházak eljártak, gyakorlatilag le lettek tiltva erről, mondván ez felesleges pénzkidobás – fogalmazott Budapest első embere, aki szerint, ha nem „politikai közhely puffogtatás”, hanem valódi rendszerszinten akarunk érdemi felelősséget megállapítani, akkor az szerinte az abban keresendő, hogy „Magyarországon, ebben a járványban a kórházakban több ember kapta el a betegséget, mint ahány meggyógyult”.

A Biodóm ügyében azonban biztosan lesz felelősségre vonás – tette hozzá a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint folyik a vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy 20 milliárd forint hiányzik a beruházás költségvetéséből.

A városvezető arról is beszélt, hogy a Lánchíd felújítását elhalasztják, már keresik azokat a műszaki megoldásokat, amelyek révén a híd úgy tud megújulni, hogy azt a főváros ki is tudja fizetni.

A tömegközlekedési beruházások azonban nem csúsznak

– hangsúlyozta.

„Ami nagy és fontos beruházás, az a 3-as metró felújítása, semmi jogi eszköz nincs, hogy elhalasztásra kerüljön, így is már három évet csúszott. És ehhez kapcsolódóan muszáj megtörténnie a pesti fonódó hálózat első lépésnek, ami gyakorlatilag a Haller utcában egy villamosszakasz megépítését jelenti” – magyarázta Karácsony Gergely.

A főváros 63 milliárdot zárolt szeptember végéig olyan beruházásokból, amik idén már biztosan nem tudnak elindulni. Karácsony Gergely szerint azonban mindent nem lehet elhalasztani, hiszen az tovább fékezné a gazdaságot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 14:02
×
×
×
×