Infostart.hu
eur:
379.92
usd:
322.61
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Hallgatók írásbeli vizsgán a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) 2019. január 9-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az alapítványi fenntartással sem tűnnek el az egyetemi ösztöndíjak

Továbbra is számíthatnak állami forrásokra a tervek szerint nyártól alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek, a felvételizőknek nem kell tartaniuk a képzések fizetőssé válásától. Megmaradnak a hallgatói juttatások és az ösztöndíjak is, az oktatókat pedig teljesítményalapú, rugalmas, megemelt bérezés várja - írja a Magyar Nemzet.

Pavlik Lívia, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovatív, versenyképes felsőoktatási működési modellek bevezetésének előkészítéséért felelős miniszteri biztosa a lapnak elmondta, hogy nagyobb önállóságot kap az a hat egyetem - az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem -, amely az állami intézményi kört elhagyva augusztustól új fenntartói modellben folytatja munkáját.

"Ezek a változások sem a jelenlegi hallgatók mindennapjait, sem pedig az egyetemekre jelentkező, leendő hallgatók felvételijét nem érintik.

Nem válnak fizetőssé a képzések, megmaradnak az ösztöndíjak és egyéb juttatások is.

Az állami ösztöndíjas képzési forma részeként továbbra is járni fog az intézményeknek a hallgatói normatíva, amelynek összege februárban jelentősen emelkedett" - fogalmazott Pavlik Lívia, aki a már alapítványi fenntartásban működő Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja is egyben.

Az oktatók közalkalmazotti státusból munkaviszonyba kerülnek át, így lehetőség nyílik a többletteljesítmény elismerésére, jobban kereshet, aki többet és eredményesebben dolgozik. A váltás azonban nem lesz éles, mivel a tervezett jogszabályok egyéves átmenetet biztosítanak, amikor még kötelezően érvényben maradnak a közalkalmazotti foglalkoztatás egyes feltételei. Ezenkívül öt évig garantálják a közalkalmazotti jogállás alapján járó jubileumi jutalmakat is. "Az átmeneti időszakban minden intézmény ki tudja dolgozni a saját humánpolitikáját és az intézményi célokkal harmonizáló, személyre szabott teljesítményértékelő rendszerét, ami átláthatóvá és világossá teszi a munkavállalóknak az elvárásokat, illetve a kapcsolódó javadalmazást. Mindehhez a következő két évben bérfejlesztési forrást is biztosít a kormány" - hangsúlyozta a miniszteri biztos, aki szerint még nem dőlt el, hogy a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumának kik lesznek a tagjai.

Kitért arra is, hogy a parlamenti zárószavazás előtt álló javaslat szerint 2022 januárjától a teljes felsőoktatásra új finanszírozási rendszert vezethetnek be. A tervek szerint az állam 15-20 éves keretszerződéseket köt az érintett intézményekkel, ezen belül rövidebb, 3-5 éves ciklusokra szóló finanszírozási megállapodások jönnek létre, így az egyetemek hosszabb távra tudnak tervezni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×