Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318.28
bux:
127943.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Botár Gergely

Rendeletet módosított Varga Judit, sokakat érint

Varga Judit igazságügyi miniszter módosította a jogi szakvizsgáról szóló miniszteri rendeletet, amelynek értelmében újból megnyílik a lehetőség a jogi szakvizsga letételére, a járványügyi védekezés szabályainak betartása mellett.

A miniszter közölte: a módosított rendelet értelmében, akiknek a vizsgája a 2020. március 16. és május 8. közötti időszakban elmaradt, azoknak egy új időpontot biztosítanak, május 11-e utánra, akik pedig május 11. utáni vizsgaidőpontra jelentkeztek, azok számára a vizsga az eredeti időpontban kerül megtartásra.

Hozzátette, a rendelet biztosítja továbbá annak lehetőségét, hogy az írásbeli vizsgákat - ha azt a vizsgázó is kifejezetten kéri - Budapesten kívüli helyszínen is meg lehessen tartani. Biztosított annak jogszabályi feltétele is, hogy amennyiben a járványügyi helyzet miatt a szóbeli vizsgák nem szervezhetők meg, akkor azok videokonferenciaként, a minisztérium által kijelölt helyiségben és informatikai eszközök használatával is megtarthatóak legyenek - mondta.

A jogi szakvizsga időpontok iránt megnövekedett érdeklődésre tekintettel az idén a jogi szakvizsgáztatásban nem tartanak nyári szünetet, a vizsgáztatás folyamatos lesz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×