eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Vérvételre előkészített csövek a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Koronavírus: két fertőzött, két nap alatt 15 elkülönített Szombathelyen

Kedden kiderült, egy fiatal férfinél és nőnél állapították meg a vírusfertőzést. Rajtuk kívül többen is elkülönítve várják a teszteredményüket: két nap alatt 15-en érkeztek.

A szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba hétfőn felvett két ember koronavírus-fertőzése igazolódott be - derült ki kedden. A vaol.hu úgy tudja, a fiatal nő és férfi Ausztriából érkezett haza, és nem egyikük sem szombathelyi.

"Harminckét ágyunk van, ebből négy egyágyas szobát helyeztünk készenlétbe. Szükség volt azonban már ágyfelszabadításra. A hétfői nap ilyen szempontból is kiemelkedő volt – két nap alatt 15 olyan személy érkezett, akiket el kellett különíteniük. Egy kivételével valamennyien a szomszédos országokban dolgozó külföldi munkavállalók – sofőrök, felszolgálók, konyhai dolgozók –, vagy az ő közvetlen „kontaktjaik”, nekik vagy a közvetlen kapcsolatuknak van tünete. A vizsgálatuk elkezdődött a koronavírus irányába, és általában egy nap alatt eredmény van a birtokunkban" - mondta a lapnak Dr. Schneider Ferenc, az Infektológiai Osztály vezetője.

Tünetmentes és enyhe tünetekkel rendelkezők vannak az osztályon.

Akiket a múlt héten vettek fel, azokat kivétel nélkül haza tudták engedni, negatív lett az eredményük.

Folytatják az elkülönítésre alkalmas helyek kialakítását a kórházban, de a vezető arra számít, hogy az elkülönítés eljárásrendjén módosítanak majd, az otthoni karantén egyre kiterjedtebb lesz, mert a mostani tempót nem lehet hosszan tartani.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×