Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Friss információk a rendőrségi büntetőpontok rendszeréről

Bár igény lenne rá, továbbra sem megoldott a közlekedési büntetőpontok online lekérdezhetősége.

Már 2015-ben is a tervek között szerepelt a járművezetők büntetőpontjainak online elérhetővé tétele. Erről négy éve az azóta megszűnt Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökhelyettese, Nagy Lajos beszélt az InfoRádióban. Az akkori tervek szerint a meglévő ügyfélkapus azonosítókkal lehetett volna használni a rendszert.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala egy évvel később, 2016. december 31-én megszűnt, jogutódlással beolvadt a Belügyminisztériumba. A büntetőpontok, vagy az új rendőrségi szakzsargon szerint a közúti közlekedési előéleti pontok azóta sem lettek online elérhetőek. Az ORFK az InfoRádió kérdésére írásban megerősítette:

azoknak, akik tudni szeretnék, hány ilyen pontjuk van, kizárólag írásban, postai úton nyújtanak – ingyenesen – tájékoztatást.

A jelenlegi szabályozás szerint a 2001-ben bevezetett és 2013-ban szigorított rendszerben 18 pont összegyűjtése esetén a hatóság felfüggeszti a vétkes jogosítványát.

  • Ittas vezetésért például 11,
  • közúti baleset okozásáért 9 pont jár,
  • piroson áthajtásért 8,
  • de ha bevont jogosítvánnyal vezet valaki, az is 6 pontos szabálysértésnek minősül.
  • A vezetés közbeni mobilozás 3 pont.

De ez csak néhány példa a sokból. A pontok három év után évülnek el, de a sofőrök maguk is csökkenthetik pontjaik számát, ha önkéntes továbbképzésen vesznek részt. 13 pont elérésekor értesítik a vétkes sofőrt.

Aki tudni szeretné, mennyi élő büntetőpontja van, az online rendszer hiányában kizárólag postai úton kap arról tájékoztatást a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály Közlekedési Igazgatási Osztályától.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Még mindig tartják a markukat a befektetők  - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Még mindig tartják a markukat a befektetők - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot költhet a kormány 2027-ben az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokra, mint az idén – derül ki a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezetből. A dokumentum szerint a devizakötvények kamatára többet fordítana Magyarország, a forintkötvényeken nagyjából 170 milliárd forintot spórolna, miközben a lakosságnak az ideihez hasonló, 800 milliárd forint körüli kamatot fizetne ki. Mindezek alapján fokozatosan, de már megjelenhet az idei hozamcsökkenés a kamatkiadásokban, majd a következő években a kormány arra számít, hogy fokozatosan egyre többet spórolna meg ezen a tételen a költségvetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×