Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.03
bux:
144219.11
2026. november 3. kedd Győző

Új időszámítás a nyugdíjszámításban

Kormányrendeletet alkottak; elkészültek a nyugdíjak meghatározásához szükséges szorzók.

A nyugdíjba lépők pénzét igen összetett módon számítják ki: alapja a szolgálati idő, azaz a kereső foglalkozással eltöltött évek (bizonyos esetekben ideszámít a tanulmányi időszak, hölgyeknél a gyessel, gyeddel töltött időszak), és az ez idő alatti nettó napi átlagkeresetet a nyugdíjba vonulás évére valorizálják az úgynevezett valorizációs szorzóval.

Hétfőn a Magyar Közlönyben - mint azt a Napi.hu kiszúrta - új "szorzótábla" jelent meg, amely szerint például az 1980-as kereseteknél 58,339 a szorzó, a 2016-osokra pedig 1,257, a 2017-esekre pedig már csak 1,113 - a korábbi szorzók alacsonyabbak voltak.

A szorzóra nyilvánvalóan azért van szükség, mert ezek segítenek hozzáigazítani a nyugdíj előtti évtizedek bérét a nyugdíjba vonuláskor érvényes bérhez. Érthető is: 1980-ban egy pár ezer forintos fizetés értelmezhetetlen a mai összegeket nézve.

Januárban 130 ezer forint fölötti volt az átlagnyugdíj, ami 4,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Öregségi ellátást 2 031 674 személy kapott januárban.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×