Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: pexels.com

Tarol az influenza, pedig csak most indult be igazán járvány

Még nem ért a csúcsára, de tombol az influenzajárvány, 70 százalékkal több beteg fordult orvoshoz.

Tovább terjed az influenza: a korábbinál mintegy 70 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt hét folyamán - jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A jelentés szerint január 21. és 27. között összesen 65 ezer beteg fordult meg a háziorvosi rendelőkben, ami 100 ezer lakosra vetítve 664 fős átlagot ad.

A betegek legnagyobb arányban, 37,7 százalékban a gyermekek közül kerültek ki, de a 15-34 éves generáció is 32,6 százalékot fed le az összes esetből.

"Még nem vagyunk a járvány csúcsán. Vannak olyan területek, ahol még csak most indult be az influenzavírusok cirkulációja"

- mondta Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főorvosa az InfoRádióban. Példaként Somogy megyét említette, ahol az ötszörösére emelkedett a megbetegedések száma. Az influenzagyanús tünetek előfordulása kiugróan magas volt Tolna megyében, ahol a teljes lakosság 1,3 százaléka volt érintett. Ugyancsak sokan betegedtek meg Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében.

"Az influenza nem olyan ragályos, mint például a kanyaró.

Egy fertőzött 1-1,4 embernek tudja átadni a fertőzést, míg a kanyaró esetében egy beteg akár 18 másikat is meg tud fertőzni.

Az influenzánál az a legnagyobb gond, hogy a vírus állandóan változik" - mondta a főorvos, és hozzátette, az idén az A vírus alakítja az idei fertőzéseket, ez a felelős a megbetegedések szinte száz százalékáért. Változatlanul a kisgyerekek, az óvodások és az általános iskolások a leginkább érintettek. A 3-5 évesek között arányosan több mint háromszor annyian lettek betegek, mint az országos átlag.

"A vírus terjedése ellen az a legjobb, ha valaki beteg vagy érzi magán, hogy beteg lesz, maradjon otthon 3-4 napig, utána már sokkal kevésbé fertőz"

- mondta Molnár Zsuzsanna, és szerinte fontos az ágynyugalom és a folyadékpótlás, valamint, hogy tartsuk be a köhögési és tüsszögési etikettet. Emellett javasolja a gyakori meleg vizes kézmosást, és érdemes otthon és a közösségekben is a gyakran használt tárgyakat fertőtleníteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×