Infostart.hu
eur:
377.22
usd:
319.9
bux:
125738.38
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pexels

Sztrájkra készülnek a fogorvosok - reagált Kásler Miklós

Nem tart attól, hogy sztrájkok bénítanák meg az egészségügyet – reagált Kásler Miklós arra, hogy a Néspzava szerint leállhatnak a lakosságnak térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Az emberi erőforrások minisztere beszélt az új centrumkórházakról is.

A közfinanszírozott praxisok fogorvosai tiltakozó akcióra készülnek – írta meg a Népszava. Az orvosok azért készülnek sztrájkra, mert szerintük a kormány korábbi ígéretei ellenére továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. A lapnak nyilatkozó Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnöke hangsúlyozta: eddig ötszázan írták alá, hogy részt vennének a demonstrációban.

Az emberi erőforrások minisztere újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: nem érez sztrájkhangulatot az egészségügyben.

"Ezzel szemben azt tudom mondani, hogy az orvosok és a nővérek materiális háttere soha nem látott mértékben javul: az orvosok esetében 2010 óta a fizetések 2 és félszeresére emelkedtek és 2016-22 között szintén 2 és félszeresére emelkedik a nővérek és a mentőtisztek fizetése. Nem tudom, hogy ez így kielégítő-e, vagy menjünk bele a fikció világába".

Csányi Péter helyettes államtitkár korábban azt írta az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnökének, hogy

indokolt a két alapellátó szolgálat finanszírozása közti különbség fenntartása. Szerinte a fogorvosi szolgálatok térítésköteles ellátásokat is nyújtanak, és ezzel kiegészül a közfinanszírozott bevételük.

A Népszava szerint másfél évvel ezelőtt a körzetek harmada állt le három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozásra készülnek.

A centrumkórházakról

Az Egészséges Budapest Programban 4 centrumkórház jön létre és további 24 társkórházban és 32 szakrendelőben 700 milliárd forint értékben valósulnak meg a fejlesztések – összegezte az elmúlt időszak beruházásainak terveit sajtótájékoztatóján Kásler Miklós.

A budapesti és a Pest megyei intézményhálózat több mint 4 millió embert lát el, ezért szükség volt arra, hogy 2017-ben elindítsa a kormány a főváros történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztési programját – emelte ki az emberi erőforrások minisztere.

"Elsőként a dél-budai centmrukórházat említeném meg, ahol hosszú idő óta egy zöldmezős kórházépítés készül Budapesten. Huszonegyedik századi magkórházat készítünk kialakítani, ami azt jelenti, hogy

a kórház minden egyes részlege a legkorszerűbb technikai felszereltséggel készül el".

Kásler Miklós hangsúlyozta továbbá, hogy a dél-pesti centrumkórházban évszázados tradíciók újulnak meg a Szent László és a Szent István kórház országos intézményeivel. A miniszter szerint a 19. századi pavilonos megoldást, ami abban az időben korszerű volt, ma már nem lehet használni, ezért kell ezekben az intézményekben is új, korszerű megoldást kialakítani.

"Az észak-pesti centrumkórházban, a Honvédkórházban az a cél, hogy egyetlen kampuszon korszerű eszközparkot és magasan képzett személyzetet tudjunk alkalmazni" - tette még hozzá Kásler Miklós.

Beszélt a Szent János kórház fejlesztéséről is, hangsúlyozva: ez a tradícionális intézmény is megújulásra vár, hiszen Közép-és Észak-Buda lakosságát is el kell látni.

Az Emberi Erőforrsáok minisztere kiemelte:

a centmrukórházi fejlesztések az eredeti tervekhez képest akár 2-3 évvel korábban, már 2022-24 között lezárulhatnak,

és az újonnan létrehozott épületek legalább a következő ötven évre meghatározzák Budapest egészségügyi ellátásának kereteit. A miniszter hozzátette azt is: a kormány az érintett önkormányzatok mintegy 10 százalékos hozzájárulásával együtt, összesen 58,6 milliárd forintot biztosított 32 szakrendelő fejlesztésére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Az európai gazdaság soha nem látott kihívásokkal néz szembe: gyengülő versenyképesség, szerkezeti lemaradás, egyre költségesebb energia és sorozatos geopolitikai konfliktusok formálják át a kontinens pozícióját a globális gazdaságban. Miközben az európai ipar évtizedeken át a technológiai élvonalhoz tartozott, mára Kína és az Egyesült Államok olyan területeken is előnybe került, ahol korábban Európa diktálta a tempót. A kérdés adott: hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok, és milyen iparpolitika képes új pályára állítani az európai gazdaságot?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×