Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Jó hír a Balatonra látogatóknak

Somogy megye rendőrfőkapitánya szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább erősödjön a közbiztonság a Balatonnál.

Molnár Gábor, aki idén a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot (BKKB) is irányítja, a BKKB szerdai siófoki szezonnyitó értekezlete utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az üdülőrégió megfelelő segítséget kap a készenléti rendőrségtől, és a megyei rendőr-főkapitányságok is az aktuális helyzetnek megfelelően csoportosítják át erőiket.

Úgy fogalmazott: "a feladat nagy, de felkészültünk, és mind az anyagi, mind a technikai, mind a személyi feltételek adottak ahhoz, hogy ha lehet, még a tavalyinál is jobb közbiztonságot teremtsünk a Balatonnál".

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága közrendvédelmi főosztályának vezetője azt mondta: a turisták úti céljuk megválasztásánál nagyon figyelnek a közbiztonságra. Magyarország és a Balaton is kiemelkedően teljesít ebből a szempontból.

Ismertette: a készenléti rendőrség, az országos főkapitányság és a megyei rendőrkaptányságok is támogatást nyújtanak a szükséges rendőri létszám és a technikai eszközök biztosításához a Balatonnál, például a légi-rendészeti parancsnokság helikoptereinek működtetésével a térségben. A készenléti rendőrség lovas és kerékpáros rendőröket ad, és az érintett megyei főkapitányságok kerékpáros rendőrei is ellátnak majd szolgálatot. Megszervezik továbbá az üdülőrégióban az éjszakai, illetve hajnali vonatok rendőri kíséretét.

A sajtótájékoztató vízi mentési bemutatóval kezdődött. Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a vízbe fulladás veszélyére hívta fel a figyelmet. Elmondta: aki a Balatonnál a partról bármilyen balesetet lát, hívja a 1817-es ingyenes segélyhívó számot.

A balatoni vízrendészet 27 hajóval ügyel a biztonságra, és segít a bajbajutottakon a Balaton 600 négyzetkilométernyi felületén. Szólt arról is, hogy a balesetek megelőzéséhez több tájékoztató táblát helyeznek ki többi között a tó 235 kilométer hosszú partszakaszának 726 stégénél.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×