Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.93
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Halálkamion-ügy: "a migránsok mindenről tudtak"

Tagadta, hogy vezető szerepet töltött be a 71 migráns halálát okozó embercsempészbandában az elsőrendű vádlott a parndorfi ügy pénteki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken.

"Nem én hoztam létre a bűnszervezetet, és nem is én vezettem. (...) Az embercsempészet során én nem szerveztem be senkit" - állította a férfi.

Kiemelte: ő csak információkat, üzeneteket közvetített az embercsempészettel foglalkozó szervezet valódi vezetői és tagjai, a többi vádlott között. Hozzátette, hogy ezért nagyon súlyosnak érzi a vádirat vele kapcsolatos megfogalmazását, amely szerint utasításokat osztogatott vádlottársainak.

"Az ügyészség az én tanácsaimat parancsnak és utasításnak tekinti"

- mondta a vádlott.

A férfi túlzónak nevezte azt a megállapítást is, hogy az embercsempészetet kegyetlenül végezték, és a migránsokat sanyargatták. Elmondása szerint az illegális utazás körülményeivel mindenki tisztában volt, és azokat a kockázatokkal együtt, a pénz kifizetésével valamennyien vállalták.

A bűnszervezet vezetőinek is az volt az érdeke, hogy az embercsempészet gyorsan és hatékonyon működjön - tette hozzá. A járműválasztásról azt mondta:

a migránsok többsége hajlandó akár több száz eurós felárat is fizetni, hogy zárt járműben utazhasson, mivel tart a hatóságoktól. Véleménye szerint ezért vállalják a 7-8 órán át tartó utazást a sötétben.

Ugyanakkor hozzátette: a megfelelő járművek beszerzése és az emberek szállításának megszervezése nem az ő feladata volt.

A tárgyaláson a negyedrendű vádlott arról beszélt, hogy a tragédiával végződő embercsempészés idején az első- és a másodrendű vádlottól is kapott utasításokat.

Az eljárás május 25-én a vádlottak vallomásaival, továbbá iratismertetéssel folytatódik.

Előzmények

  • A vádirat szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva.
  • 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, nyolc nő és négy gyerek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.
  • A határt Hegyeshalomnál 9 óra után lépték át az embercsempészek, majd Parndorf közelében megálltak, és a kamiont hátrahagyva elmenekültek.
  • A 11 bolgár, két afgán és egy bolgár-libanoni állampolgárságú vádlott közül tizenegyet letartóztattak, a heted-, a tizenketted- és a tizennegyedrendű vádlott szökésben van.
  • A vádirat 26 vádpontból áll, amelyek közül a huszonötödik a 71 ember halálát okozó parndorfi tragédia, amelynek elkövetésével az ügyészség az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat vádolja.
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×