Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó megérkezik budapesti otthonához 2018. április 19-én. Ezen a napon Fővárosi Főügyészség a házi őrizet elrendelését indítványozta a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedték.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Gyárfás Tamás megszólalt: az első nyilatkozat, miután távozott az őrizetből

Az őrizetből elengedett Gyárfás Tamás nyilatkozott az Echo TV-nek csütörtök délután.

A Fővárosi Főügyészség elutasította Gyárfás Tamás panaszait, és úgy döntött, csak a házi őrizetét indítványozza, ezért még csütörtökön kiengedték Gyárfást az őrizetből.

Gyárfás Tamás, miután elhagyta a Nemzeti Nyomozó Iroda VI. kerületi épületét, válaszolt néhány kérdésre.

A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy Gyárfás Tamással szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. A legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett azonban a főügyészség a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében a pénteken hoz döntést. Ezzel kapcsolatban Gyárfás azt mondta, megvárná a holnapi döntést, de „természetesen abszurdnak” érzi a felvetést. Szerinte „itt egy manipulatív, összevágott hordalék van, és nyilván ez megtéveszt sokakat”, de biztos benne, hogy ez tisztázódik.

A hangfelvételről elmondta, hogy neki dobták be, és ő adta oda a rendőrségnek.

Gyárfás arról is beszélt, hogy köszöni az elbánást, mert nagyon korrekt módon viselkedtek vele.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×