Infostart.hu
eur:
385.42
usd:
331.86
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megrontás és más szexuális bűncselekmények miatt elítéltek 11 embert

Többrendbeli kerítés, gyermekprostitúció kihasználása, gyermekpornográfia, megrontás és tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben tizenegy embert ítélt el nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) hétfőn - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az elsőrendű vádlott hat év, a másodrendű vádlott három év, a harmadrendű két év és négy hónap, a negyedrendű vádlott pedig két év börtönbüntetést kapott.

A fiatalkorú ötöd-, hatod-, heted-, nyolcad- és kilencedrendű vádlottat nyolc és tíz hónap, illetve egy év fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélték, a végrehajtást mindegyikük esetében két év próbaidőre felfüggesztve. További két felnőtt korú vádlottal szemben kétszázezer forintnyi pénzbüntetést szabtak ki - sorolták.

Az ügyészség 2013 augusztusában emelt vádat tizenegy ember ellen többrendbeli kerítés, megrontás és tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt.

Azt írták, hogy az első- és a másodrendű vádlott 2003-ban megismerkedett a német állampolgárságú negyedrendű vádlottal, akitől pénzt kapott ingatlanvásárlásra. Ebben az épületben laktak, és magyarországi tartózkodásai során a német állampolgár is itt szállt meg.

Arról is megállapodás született, hogy az első- és a másodrendű vádlott a külföldi vádlottnak 14. életévüket betöltött, de 18 évnél fiatalabb fiúkat szerez, akikkel ő szexuális kapcsolatot létesít.

A német állampolgár általában két-három hónaponként, egy hétre érkezett Magyarországra. Látogatásai során a kiskorúak "megszerzéséért" az első- és a másodrendű vádlottnak, a szexuális szolgáltatásért pedig a fiataloknak fizetett.

Az első- és a másodrendű vádlott később, 2006 augusztusa és 2011 novembere között további külföldi férfiaknak, egy angol és egy ausztrál állampolgárnak is nagy számban közvetített kiskorú fiúkat szexuális együttlét céljára.

Az elsőrendű vádlott az egyértelműen kiszolgáltatott élethelyzetben lévő kiskorúaknak alkalmanként húszezer forintot ígért, ha a megjelölt helyen és időben szexuális kapcsolatot létesítenek a várakozó külföldivel.

A megismert fiúkat később arra is rávette, hogy a hasonló korú ismerőseiket szintén mutassák be neki, amiért pénzt ígért.

A külföldiek és a sértettek között a kapcsolatot telefonon és a közösségi oldalakon az elsőrendű vádlott tartotta, tevékenységét a másod- és a harmadrendű vádlott segítette azzal, hogy a kiskorúakat a helyszínre kísérte, illetve kocsival odavitte, és ott tolmácsolt.

A harmadrendű vádlott alkalmanként bekapcsolódott a szexuális együttlétekbe, és erről felvételeket is készített.

Többször előfordult, hogy szexuális szolgáltatás nyújtására vonattal vagy repülővel Prágába, illetve Amszterdamba utaztatták a sértetteket, akiknek hazaérkezéskor negyven-, illetve hatvanezer forintot fizettek.

A bíróság a sértetti és tanúvallomások, valamint az okirati bizonyítékok alapján megállapította, hogy az első- és a másodrendű vádlott közös háztartásban élt. Nem volt rendszeres jövedelmük, kifejezetten a fiúk kerítéséből tartották el magukat.

A német állampolgár volt a megrendelő, ő finanszírozta az éveken át működtetett rendszert.

Valamennyi tanú megerősítette, hogy a vádlottak tisztában voltak a sértettek életkorával. Kifejezett utasításuk volt, hogy 14 és 18 év közötti fiúkat kell szerezni.

A vádlottak úgy nyilatkoztak, nem értik, miért állnak a bíróság előtt, és arra hivatkoztak, hogy a kiskorúakat sohasem erőszakkal vagy fenyegetéssel vették rá az aktus létesítésére. A negyedrendű vádlott pedig azt mondta, hogy a fiúk "szeretetből" voltak vele, amiért ő ajándékot adott nekik.

A bíróság hangsúlyozta, hogy a sértettek többsége nehéz sorsú, nagyon rossz anyagi körülmények között élő gyermek, és olyan is akadt közöttük, aki így tartotta el a családját. Igaz ugyan, hogy önként vállalkoztak, de a vallomásaikból is kiderült, hogy valójában nem tudták, mire, hiszen többségében nagyon fiatalok voltak, akiknek semmilyen szexuális tapasztalatuk nem volt. Egyáltalán nem voltak tisztában a történtek fizikai és lelki következményeivel.

A felnőtt korú vádlottak kihasználták a gyermekek nehéz helyzetét, sebezhetőségét és naivitását szexuális vágyaik kielégítésére, illetve pénzkeresésre - emelték ki a közleményben.

A bíróság hangsúlyozta, a kiszabott büntetésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a társadalom tagjait visszatartsa hasonló bűncselekmények elkövetésétől.

Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a jelentős időmúlást, de megjegyezte, hogy néhány esetben ez a vádlottak hibája is volt, mivel nem jelentek meg a tárgyalásokon, és volt köztük olyan, akivel szemben elfogatóparancsot kellett kibocsátani.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak nagy része ugyanis a kiszabott büntetés enyhítéséért, illetve felmentésért jelentett be fellebbezést - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×