Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Handó: zökkenőmentes az ügyfelek kiszolgálása

Viszonylag zökkenőmentes az ügyfelek fogadása és kiszolgálása a bíróságokon az elektronikus kapcsolattartás, az új polgári eljárásjogi törvény hatálybalépése és az új büntető eljárásjogi kódex bevezetésére való felkészülés ellenére, ami óriási teljesítmény - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Kaposváron.

Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón e változásokat egy ejtőernyős ugráshoz hasonlította, amit azzal indokolt, hogy azok "hihetetlen újdonságot és nagy nehézséget" jelentenek a bírósági szervezetnek, amelynek az ügyfeleket és a hivatásrendeket is támogatnia kell a felkészülésben, jogaik érvényesítésében.

"Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, tavaly rengeteg energiát fordítottunk az előkészületekre"

- fogalmazott az OBH elnöke.

Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék munkáját méltatva felidézte, ez volt az a bíróság, ahol külföldi példák alapján elindították a tanúgondozási programot, amely a tanúk tárgyalásokon való megjelenését, félelmeik eloszlatását, jogaikról való tájékoztatását segíti.

Ebből a kezdeményezésből az elmúlt hat évben országos program lett, tavaly 283 bírósági munkatárs foglalkozott tanúk fogadásával, a tanúgondozókhoz érkezett regisztrált megkeresések száma a 2014-es mintegy 6500-ról 2017-re több mint 21 ezerre nőtt - mutatott rá.

Hozzátette, a törvényszék élen jár a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Munkatársai a közelmúltban lengyelországi látogatáson szerzett tapasztalatok révén egy Magyarországon is hasznosítható anyagot készítettek a távmeghallgatás ottani rendszeréről, és a kaposvári az egyik törvényszék, amely részt vehet ennek a projektnek a magyarországi tesztelésében.

Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke az elmúlt évet értékelve beszámolt arról, hogy az ítélkezés a korábbi évekhez hasonlóan időszerű és magas színvonalú volt. Jelezte, mintegy 39 ezer ügy érkezett hozzájuk, 7,5 százalékkal kevesebb a 2016-os adatnál, a befejezett ügyek száma 857-tel haladta meg az érkezettekét.

A járásbíróságok a peres ügyeik 92,7 százalékát egy éven belül, a törvényszék másodfokon a 93,4 százalékát 6 hónapon belül fejezte be, az elhúzódó peres ügyek száma az összes folyamatban lévő peres ügy 2,5 százaléka - fűzte hozzá.

Közölte, a járásbíróságok polgári ügyszakában az ítéletek 89,4 százaléka első fokon jogerőre emelkedett, a másodfokra kerülő ügyek 62,6 százalékát helybenhagyták. A büntető ügyszakban nem ilyen jó a mutató: az első fokon jogerőre emelkedett ügyeket is számolva száz polgári perből négynek, büntetőperből tizenhétnek az ítélete változott meg másodfokon - mondta.

Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke arról szólt, hogy a táblabíróság illetékességi területéhez tartozó négy törvényszék egyike a kaposvári, amelyhez az ítélőtábla ügyforgalmának mintegy 30 százaléka köthető. A táblabíróság tavaly mintegy 400, a Kaposvári Törvényszékről érkezett ügyet bírált el. Hatályon kívül helyezés a gazdasági peres ügyszakban nem volt, a civilisztikai és büntető ügyszakban pedig kevesebb történt, mint korábban.

Az eseményen kiosztott összegzés szerint a somogyi bíróságokon a beléptetőkapuknak és a csomagvizsgáló berendezéseknek köszönhetően mintegy 27 ezer csomagból 57 fegyver, 55 gázspray, mintegy ezer kés és több mint ötszáz más veszélyes eszköz került elő.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×