Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
50 éves a BKV - jubileumi év indult

50 éves a BKV - jubileumi év indult

Tarlós István a jubileumi év megnyitóján mondott ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: Budapest tömegközlekedése ma már összetett, gigantikus rendszerként jeleníthető meg, amelynek működése és működtetése jelentősen túlmutat a korábban elegendőnek számító megoldásokon.

Körülbelül tízezer ember dolgozik azon, hogy a Budapesten közlekedők eljuthassanak célállomásukra.

  • A 320 kilométernyi fővárosi villamoshálózaton több száz szerelvény közlekedik.
  • A több mint ezer járműből álló autóbuszpark és a mintegy másfélszáz kocsit számláló trolibuszflotta napi menetteljesítménye mintegy 160 ezer kilométer.
  • A járművek egyszerre több mint százezer utast tudnak biztonságosan szállítani.

Járműcserék

A BKV járműparkjának megújításáról szólva Tarlós István ismertette, hogy 2010 és 2017 között 1010 buszt cseréltek le, 2019 végéig ez a szám 1200-1300-ra nő.

Ez azt jelenti, hogy a BKV teljes buszparkja megújul - mutatott rá.

Ugyanezen időszak alatt 51 trolibuszt cseréltek le, 2019 végéig újabb 62 új trolibusz érkezik, és így 2010-től számítva a trolibuszállomány is teljesen megújul - mondta.

Tarlós István közölte, a hét év alatt 84 villamost cseréltek le, és a következő másfél-két évben további 26 új villamos érkezik. Ezzel a BKV villamosparkjának egyharmada újul meg 2019-ig.

A metrókról szólva elmondta, hogy 170 járművet cseréltek le, 2019-ig teljes mértékben megújul a BKV metróparkja, a kisföldalatti 23 járművének kivételével.

Vannak akadályok

Tarlós István kijelentette: a BKV-nak nincs miért szégyenkeznie. Hozzátette, hogy a 2010 óta átszervezett BKV-ra, a társaság vezetésére és teljes állományára büszke, mert az "akár emberi, akár szakmai szempontból" megállja a helyét az európai, nemzetközi porondon.

A főpolgármester kitért arra, a BKV vezetői is jól látják, hogy - csakúgy, mint a városfejlesztés egyéb területein - folyamatos megújulásra van szükség.

Az előrelépések ellenére a budapesti közlekedés ma a város fejlődésének egyik legfontosabb akadálya

- jegyezte meg Tarlós István, példaként felhozva a gyalogosközlekedés problémáit és a kerékpáros-fejlesztések körüli vitákat.

Mint mondta, a közlekedési rendszerek kialakítása ma már a tervezésen és építésen túl identitásépítő tevékenységet is jelent.

Budapest az elmúlt évtizedekben Európa egyik legfontosabb turisztikai célpontjává vált - tette hozzá.

Közölte: a meglévő közlekedési hálózatok színvonalas működtetésén túl turisztikailag is vonzó megoldások fejlesztésére is szükség van.

Ezek közül az egyik, a Duna mint új közlekedési korridor még tartogat új lehetőségeket a közösségi közlekedésben és az idegenforgalomban

- mutatott rá a főpolgármester.

Tarlós István elmondta, a sikeres város nagy értékű környezetet nyújt, és ennek kulcsfontosságú része a tömegközlekedés is. Budapest és a BKV az elmúlt években a fejlesztésekben komoly sikereket könyvelhet el: az elavult Ganz villamosok helyett ma már CAF-ok közlekednek, a régi Ikaruszok helyett Volvo és Mercedes buszok álltak forgalomba, a "viharvert" metrókocsik helyett folyamatosan üzembe helyezett, modernizált szerelvények és 21. századi felszereltségű Alstom kocsik futnak.

A 3-as metró alagútrendszerének és állomásainak felújítása is megkezdődött - tette hozzá.

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy a nehéz Combinók nonstop közlekedését nem bírja a villamospálya,

ezért a nagykörúti vágányokat megint fel kell újítani.

Adósságledolgozás

Tarlós István szólt arról, hogy a főváros tömegközlekedésének üzemeltetését 1968-ban vette át a BKV. Az új alapokra épülő szervezet a villamos- és autóbuszpark korszerűsítését, a metróvonalak működtetését, a szolgáltatások színvonalának emelését, a nagyvárosi közlekedés teljes szervezési és infrastrukturális feladatainak lebonyolítását vállalta.

A főpolgármester kitért arra is, hogy számos fontos építési, felújítási projektet 2010-ig nem vagy nem a szükséges ütemben készítettek elő, ezeket a feladatokat lépésről lépésre, feszített ütemben kellett végrehajtani.

"Budapestnek az elmúlt években lényegében nem is egy évtized lemaradását kellett behoznia" - fogalmazott.

Tarlós István elmondta, 2010-ben az új városvezetésnek és a BKV új vezérkarának nehéz helyzetet kellett megoldania a 250 milliárd forintos adósságállomány miatt. Ebben mintegy 80 milliárd forintos, a működéssel kapcsolatos elmaradás mutatkozott a BKV-nál.

A kormány 2015-ben átvállalta a közlekedési társaság 2010 előtt felvett, még megmaradt 52 milliárdos adósságát. Ezzel megnyílt a lehetőség jó néhány fejlesztés és felújítás előtt, így a BKV elöregedett járműparkjának és a 3-as metrónak a megújítására.

A 4-es metrót "nem könnyű feladatként" 2014-ben sikerült üzembe helyezni - mondta.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy most indul az a rendezvénysorozat, amellyel megemlékeznek a BKV elmúlt ötven évéről. Ennek keretében lesznek nyílt napok és szakmai programok.

A BKV - amely a korábban önállóan működő vállalatok egyesítésével jött létre - 1968. január elsején alakult meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 08:18
×
×
×
×