Infostart.hu
eur:
377.54
usd:
320.26
bux:
125675.7
2026. február 25. szerda Géza
Gyurcsány: nem vagyok én Orbán Viktor

Gyurcsány: nem vagyok én Orbán Viktor

Félmillió eurót tart egy bécsi bankszámlán Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, de szerinte szabályosan járt el, amikor ezt nem tüntette fel a vagyonbevallásába

A Magyar Idők írta meg először, hogy Gyurcsány Ferenc 150 millió forintot tart az osztrák Schoellerbank AG bécsi fiókjánál vezetett számláján, de ezt eltitkolta a vagyonnyilatkozatából. A kormánypárti napilap emlékeztetett arra, hogy éppen a Demokratikus Koalíció elnöke volt az, aki tavaly áprilisban eltitkolt bankszámlákkal próbálta hírbe hozni Orbán Viktor miniszterelnököt.

A DK elnöke elismerte, hogy

150 millió forintot tart egy bécsi bankban, de hangsúlyozta, hogy az egy 600 millió forintos értékpapír-befektetés része, amit bevallott, a vagyonnyilatkozata tehát szerinte hiánytalan. 

„A Bécsi Schoellerbanknál vezetett befektetésszámlán részvények és kötvények vannak, és a vagyonnyilatkozatban szereplő összesen 605 millió forint befektetésnek a része az az ott szereplő nagyjából félmillió eurónyi befektetés” – mondta a volt miniszterelnök.

Gyurcsány: nem vagyok én Orbán Viktor

Gyurcsány Ferenc szerint azért tartja külföldi bankszámlán a pénze egy részét, mert ő egy európai állampolgár. „Japán részvények vannak többek között benne, és úgy szól a kitöltési útmutató, hogy nem kell ezt feltüntetni, hanem egyben tessék ezt kezelni – ennek annak idején utánajártunk. Hozzáteszem, azontúl hogy saját vagyonnyilatkozatom pontos és akkurátus,

messze a törvényi előírásokon túl valamennyi családtagomnak is feltüntettem a vagyoni helyzetét, és nyilvánosságra hoztam. Nem vagyok én egy Orbán Viktor, hogy eltitkoljam a vagyonomat” 

– mondta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a bécsi bankszámlájáról megjelent hazugságok miatt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez maga ellen, időközben azonban kiderült, hogy ezt a Magyar Idők főszerkesztője, Gajdics Ottó néhány órával korábban már megtette.

Ezt Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke tudatta közleményében. A DK egyébként tartja magát ahhoz, hogy Gajdics húsz perccel az ő Facebook posztjuk után kezdeményezte az eljárását. „Nincs szebb, mint amikor a kormánymédia katonái szakmai, erkölcsi öngyilkosságot követnek el, mert hazudnak, reggel, délben és este”– fogalmazott közleményében Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×