Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Új világrendről beszélt Szijjártó Péter

Növelni kell a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) szerepét Kína és a közép-kelet-európai országok gazdasági együttműködésében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kína és 16 közép-kelet-európai ország csúcstalálkozója keretében szervezett kerekasztal-beszélgetésen, hétfőn Budapesten.

A gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi fórum kis- és közepes vállalkozásokról rendezett panelbeszélgetésén a tárcavezető hangsúlyozta: új világrend kezdődött, amelyben megdőlt az a korábbi tézis, hogy a tőke Nyugatról Keletre áramlik az olcsó munkaerő miatt, hiszen ma már legalább annyira érkezik a tőke Keletről Nyugatra is. Az új helyzetet nem fenyegetésnek, hanem lehetőségnek kell tekinteni, amelyet a közép-kelet-európai országoknak ki kell használniuk - jelentette ki.

San Csung kínai kereskedelmi miniszter arról beszélt, hogy a 16+1 jelentős együttműködési keretté nőtte ki magát az elmúlt években, és ebben az együttműködésben komoly hajtóerőnek számítanak a kkv-k.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×