Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Orbán Viktor: van egy közös szenvedélyünk

Délelőtt óta tart a Fidesz tisztújító kongresszusa a budapesti Hungexpón. Újraválasztották Orbán Viktort a párt elnökének.

A délelőtti és a kora délutáni felszólalások után hozták nyilvánosságra az elnökválasztás eredményeit, eszerint egyhangúlag, 1358 szavazattal folytathatja Orbán Viktor a párt élén.

"A nemzetgazdaság törzsével volt a legnehezebb"

Ezt megköszönte a miniszterelnök, aki azzal nyitotta beszédét, hogy szív nélkül nincs politika, szenvedély nélkül pedig nincsnek nagy tettek. "Szerencsére van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak Magyarország".

Három feladatot vázolt a Fidesz kongresszusa előtt. Először is meg kell tartani és meg kell védeni az eddigi eredményeket. A 2010-es cél után azt tűzték ki maguk elé 2014-ben, hogy a korábbi eredmények a makroszámok után az életben is megjelenjenek. Erről azt mondta, hogy felszámolták a bűnözési életformát és mindenkinek adtak esélyt az életre és a felemelkedésre. Szerinte a nemzetgazdaság törzsét adó emberekkel volt a legnehezebb, azokkal, akik sem jómódúak, sem szegények nem voltak. Beszélt a közmunkáról és a leépítési célról, a béremelésekről.

Szerinte a sikerük titka az, hogy nem pozíciókat osztanak, hanem feladatokat.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×