Infostart.hu
eur:
378.95
usd:
321.12
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kétszer egysávos lesz az M3-as folytatása

Kétszer egysávos lesz az M3-as folytatása

Az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Bergdaróc (az ukrán határ) közötti szakaszának kétszer egysávosra történő tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás annak következménye, hogy a napokban jelent meg az a kormányhatározat, amely kétszer egysávosra redukálja ezt az utat, azzal a megkötéssel, hogy később kétszer kétsávossá legyen fejleszthető - írta a napi.hu.

A NIF ezt úgy fogalmazza meg, hogy előbb 2x2 forgalmi sávos autópálya megvalósítását kell megtervezni, majd ebből a megoldásból - a vízszintes és magassági vonalvezetés, valamint keresztmetszeti kiépítés ütemezését figyelembe véve - visszaépítve kell kialakítani az autópályává fejleszthető 2x1 forgalmi sávos út tervét, javaslatot kell tenni az autópálya későbbi racionális kiépítésére is.

Az ajánlatok beadási határideje október 19. Az értéklésnél egyaránt 50-50 súlyszámmal szerepel az ár, valamint a minőségi kritériumok.

A gyorsforgalmi utak veszélyeiről az elmúlt időszakban többször is írtunk, cikkeinket itt tekintheti meg:

Ennek dőlnek be a sofőrök, rengeteg a baleset

Újabb okok, amik miatt veszélyesek a gyorsforgalmi utak

Több dolog miatt is veszélyesek a gyorsforgalmi utak

Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Nagy zuhanás után a profik szerint kétszer, háromszor ennyit érnek ezek a részvények!

Nagy zuhanás után a profik szerint kétszer, háromszor ennyit érnek ezek a részvények!

Kettészakadtak a tőkepiacok, vannak a nagy kedvencek, amiknek az árfolyama egymás után dönti az újabb és újabb rekordokat, és olyanok is, amik zuhannak. Most mutatunk néhány olyan részvényt, aminek az árfolyama akár 60-90 százalékot is esett, de az elemzők még mindig optimisták rájuk, a célárak alapján 100-200 százalékos emelkedés is jöhet! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×