eur:
407.62
usd:
358.75
bux:
87180.28
2025. április 17. csütörtök Rudolf
Bonyolódik a Római-part ügye

Bonyolódik a Római-part ügye

Népszavazást kezdeményezne a főpolgármester a Római-partra tervezett gát nyomvonaláról. Az ellenzék szerint azonban az előterjesztést várhatóan a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés nem fogja támogatni. A referendum korábbi kezdeményezői tárgyalásra hívták a főpolgármestert.

A Római-partra tervezett gátról szóló vita legutóbbi fejleményeként a hullámtérre épített házakat is védő, part menti mobilgát felhúzását szorgalmazó "Egyesület a Római-Partért" nevű szervezet az egyik közösségi portálon úgy fogalmazott: zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton élőket, reakciójában pedig az Együtt a 30-as éveket idéző náci propagandát emlegetett. Ezt követően jelentette be Tarlós István főpolgármester az M1-nek nyilatkozva, hogy népszavazást kezdeményez a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén a római-parti védműről.

"Fel fogom vetni a közgyűlésben, hacsak a Kúria felül nem írja ezt valamilyen jogszabály alapján, hogy ha már ettől sem riadnak vissza, akkor

legyen akár budapesti népszavazás."

A főpolgármester továbbra is kitartott korábbi álláspontja mellett, hogy a gátat nem a Nánási út és a Királyok útja vonalában, hanem a parton kellene megépíteni, valamint hozzátette, hogy a legérintettebbek egy fővárosi ügydöntő népszavazáson kisebbségbe kerülhetnek.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője üdvözölte a főpolgármester döntését, ám tartott attól, hogy a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés nem fogja támogatni a kezdeményezést.

"Ebből a dologból nyilván nem lesz semmi, csak Tarlós el akarja játszani, hogy ő a jófiú, ő megpróbálta. De valójában nem próbálta meg, csak el akarja kenni magáról a felelősséget" - mondta a szocialista politikus.

A helyzetet jócskán bonyolítja, hogy az Együtt és a Párbeszéd korábban már benyújtott egy népszavazási kezdeményezést a római-parti mobilgátról, augusztus 25-én a Fővárosi Választási Bizottság azonban megtagadta ennek hitelesítését, részint arra hivatkozva, hogy az árvízvédelmi mű nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe. A két párt a Kúriánál fellebbezett a döntés ellen, amely várhatóan egy hónapon belül határoz a kérdésről.

Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szerint amíg beadványuk a Kúria előtt van, addig a főpolgármester is hiába kezdeményez referendumot azonos kérdésben a párhuzamossági moratórium miatt, továbbá ha a Kúria nem ad helyt a fellebbezésüknek, úgy a Fővárosi Közgyűlés is hiába határozna a népszavazásról, mert tényleg nincs hatásköre a döntéshez. Így csak abban az esetben írható ki valóban a referendum, ha a Kúria felülírja a Fővárosi Választási Bizottság döntését, ám így az ellenzéki pártok megkezdenék az aláírásgyűjtést, tehát már ezért nem kezdeményezhetne népszavazást a Fővárosi Közgyűlés, pedig ebben esetben kihagyhatnák az aláírásgyűjtést is – tette hozzá Pataki Márton.

"Ezért mi tárgyalásokat kezdeményezünk Tarlós Istvánnal, hogy mi lehet ebben a helyzetben a megoldás, csak

azt szeretnénk elkerülni, hogy ez egy trükk legyen,

amivel minket átvernek, tehát nem szeretnénk, hogy mi visszavonjuk a kezdeményezésünket, hogy be tudjon menni egy másik a közgyűlés elé és aztán hopp, véletlenül a közgyűlés ezt leszavazza."

Az Együtt budapesti elnöke hozzátette: jogértelmezésük szerint a jövő tavaszi választások időpontja nem befolyásolja a helyi népszavazások kiírását, sőt úgy vélik spórolni is lehetne azzal, ha egy napon tartanák a védműről szóló budapesti referendumot a parlamenti választásokkal.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője jelezte: a párt támogatja, hogy népszavazás döntsön a római parti mobilgátról, és azt szeretné ha a Városligetről is referendum döntene.

A Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport és számos, a Római-partot védő civil közös nyilatkozatban üdvözli, hogy Tarlós István budapesti ügydöntő népszavazás kiírását kezdeményezi a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről. A szervezetek azt várják a Fővárosi Önkormányzattól: azonnal állítsa le a környezetvédelmi és vízjogi engedélyezési eljárást, utasítsa a Fővárosi Vízműveket a Sentab-cső kiváltásának leállítására, és készíttessen alapos, az ökológiai, a társadalmi és az árvízi biztonsági szempontokat egyaránt tartalmazó tervet a Nánási úti nyomvonalra. Így egyaránt garantálható a lakosság védelme és megőrizhető Budapest rendkívül értékes, természetközeli Duna-partja - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hankó Balázs: döntések és dilemmák a Harvardtól az Erasmusig, a Zeneakadémiától a Munkácsy-díjig

Az Egyesült Államokban a társminiszterrel, illetve nagyhírű egyetemek képviselőivel folytatott tárgyalásairól, a magyar diákok, kutatók és oktatók ösztöndíj-lehetőségeiről, a modellváltott egyetemek helyzetéről és a kultúra finanszírozásáról is beszélt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.17. csütörtök, 18:00
Porogi András
történész, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója
Hollósi Dávid: csendes konszolidációra számítok az agráriumban

Hollósi Dávid: csendes konszolidációra számítok az agráriumban

Döbbenet és a lesújtottság érzése kíséri az állattenyésztési ágazatban a száj- és körömfájás járvány felbukkanását, a kiutat pedig az jelentheti, hogy a szereplők felismerik: a járványvédelmi szigor a szarvasmarha-tartásban is olyan feltételeket kíván, amelyek a sertés- és baromfiágazatban mára általánossá váltak – mondta el a Portfolio-nak Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. A szakértő szerint a járvány közvetlen kára mellett jelentős erkölcsi kárral is számolni kell, valamint nem biztos, hogy minden érintett telepen újrakezdődik a munka. A jelenlegi helyzetben indokolt lenne az Állattartó Telepek Korszerűsítését szolgáló, már beadott pályázatok módosítása is. Hollósi Dávid beszélt arról is, hogy kik azok, akik túlzottan opportunisták a sokat ígérő élelmiszeripari pályázatokon, és úgy vélte: a szántóföldi növénytermesztésben eljött a „csendes konszolidáció” kora.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×