Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
317.77
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Gyurcsány Ferenc a háttérben az MSZP elnökével egyeztet

Botka Lászlóval nem, az MSZP elnökével, Molnár Gyulával viszont rendszeresen egyeztet Gyurcsány Ferenc – ezt maga a DK elnöke ismerte el, aki szerint lesz együttműködés a két párt között - írja a Magyar Idők.

Gyurcsány Ferenc az Echo TV-nek ismerte el egy nyugdíjasokkal foglalkozó konferencián, hogy Botka László még nem kereste őket, ellenben Molnár Gyulával, az MSZP elnökével rendszeresen, így a napokban is egyeztetett. A DK elnöke először megpróbálta elviccelni, hogy csupán az életről, a nyárról társalog Molnárral, ám amikor a csatorna megkérdezte, hogy az összefogásról is szó van-e, Gyurcsány kijelentette, „hívjuk együttműködésnek, hát persze”.

Molnár Gyula az ATV-ben viszont azt mondta: szirénhangok, és szándékos zavarkeltést szolgálnak azok a hírek, miszerint az MSZP rövid időn belül kihátrál Botka László mögül. Arra a kérdésre, hogy 2018-ra Botka lesz-e a legjobb, a pártelnök úgy fogalmazott, hogy „nincs más választás, 19-re lapot húztunk, elugrottunk a trambulinról, végig fogunk menni az úton”.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×