Infostart.hu
eur:
375.95
usd:
319.28
bux:
126120.16
2026. február 25. szerda Géza

Beszippantja a magyar szakmunkásokat Ausztria - lapszemle

A Magyar Idők szerint szeptemberben lesz Tesco-sztrájk. A Magyar Nemzet arról ír, hogy drágulhat a kenyér.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy szeptember harmadik vagy negyedik hétvégéjén sor kerülhet a totális Tesco-sztrájkra az országban, miután a szerdai sztrájktárgyaláson, a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben, egyetlen kérdésben sem közeledtek az álláspontok. A lap birtokába került az a dokumentum, amely a multilánc hivatalos válaszait tartalmazza a dolgozók követeléseire. Eszerint az idén egyáltalán nem szándékozik bért vagy létszámot emelni a legnagyobb ágazati foglalkoztató, inkább időhúzással próbál kihátrálni a kényes helyzetből. A Munkástanácsok szerint a kiskereskedelmet átrajzolhatja a vita kimenetele.

A Magyar Nemzet szerint emelhetik ősztől a kenyér árát a pékek. A liszt drágulása és az egyre magasabb munkaerőköltségek miatt az ágazat szereplői lépéskényszerbe kerültek. Mindez a legoptimistább vélemények szerint is azzal jár majd, hogy őszszel legalább 10 százalékkal emelkedik a kenyér ára. Egy vidéki pékségnél a lap kérdésére azt mondták, ők legfeljebb 15 százalékos emelést terveznek, de nem kizárólag a drágább liszt miatt. Úgy fogalmaztak, egyre kevesebb a szakember, akiket csak megfelelő bérrel tudnak megtartani.

A Világgazdaság is ez utóbbival foglalkozik. Mint a lap írja: beszippantja a magyar szakmunkásokat az osztrák munkaerőpiac, Szlovákiában dolgozó ingázóból viszont egyre kevesebb van. A Bécs-Pozsony-Győr háromszögben a KSH adatai alapján naponta mintegy 10 ezren ingáznak, a nyári és őszi idénymunkák idején ennél is sokkal többen. Ausztriában a vendéglátás és a vasipari területen van igény a magyar dolgozókra, míg északi szomszédunknál az öt legkeresettebb foglalkozás a fegyveres erő, gyógypedagógus, idegenvezető, mozdonyvezető, valamint az utcai és piaci árus.

A Portfolio az új, ingyenautós üzletnek járt utána. Az ígéret egyszerű: minimális tagdíjfizetés mellett és pár ismerősünk beszervezésével kapunk három évre egy új autót a cégtől, aminek (majdnem) minden kiadását fizetik, ráadásul még egy csomó pénzt is kereshetünk egy jó kis hálózat felépítésével. Bár a kacifántos és egymásnak gyakran ellentmondó ajánlói videókból és az interneten csak szűk körben elérhető értékesítési prezentációkból nem derül ki; a portál számításai alapján a séma kockázatos, hosszú távon nem fenntartható és csak egy szűk réteg jár vele jól.

A Napi.hu összeállításából megtudhatják, igen sok jogszabály változik mától. Többek közt fizetőssé válik a parkolás a Városligetben, de meglepődik az is, aki 900 wattosnál nagyobb teljesítményű porszívót venne a boltban. Az új tanév az eddiginél magasabb tanári béreket és egészségesebb iskolai büféket hoz. Szombattól még könnyebb lesz kamatmentes hitelhez jutni, indul minden idők legnagyobb turisztikai programja, országossá válik a vastagbél szűrési program, valamint listára kerülnek az áram- és vízszerelők. További részletek 9 óra után az Üzleti reggeli című műsorunkban.

A Pénzcentrum a Formatex felmérését idézi, amikor azt írja: az óvodás és kisiskolás gyermekek különóráira a családok nagy része havonta 5-10 ezer forint körüli összeget költ. Óvodás korban a családok 80 százaléka megússza havi tízezer forint alatt a foglalkozásokat, de alsó tagozatban már több mint 40 százaléknak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, minden tizedik család 20 ezer forintot, a szülők 3,5 százaléka pedig 30 ezret is kiad.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

Folytatódik a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencia – fókuszban az agrárgazdaság versenyképessége

A Planet Expo és Konferencia második szekciójában Bartus Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének oktatója arról beszélt, hogy a gazdaságpolitikai vitákban gyakran pontatlanul használjuk a növekedés, versenyképesség és fenntarthatóság fogalmait, és félrevihet, ha az EU–USA különbségeket leegyszerűsítve, például kizárólag az energiaárakkal magyarázzuk. Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, valamint a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke a népességnövekedés és a klímakockázatok felől közelítve beszélt az ágazat előtt álló kihívásokról és a beruházási kényszerről. A témát az ezt követő agrárfinanszírozási kerekasztal vitte tovább, Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője moderálásával. A beszélgetésben részt vett Hollósi Dávid, Demeter Zoltán, a K&H Csoport agrárüzletág vezetője, Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrárkompetencia Központjának vezető agrárszakértője, valamint Leskó Tamás, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány üzleti ügyvezető igazgatóhelyettese is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×