Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Nem haladnak a CEU-s tárgyalások

Október elsején a törvény alapján visszavonhatják az egyetem működési engedélyét.

Nem igazán haladnak a tárgyalások New York állammal - mondta Lázár János a kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: nem beszéltek erről tegnap a kormányülésen.

"Nem a kormány van lépéskényszerben" - tette hozzá Kovács Zoltán kormányszóvivő, hiszen elfogadtak egy törvényt, most azt be kell tartani. Az is elhangzott, hogy álláspontjuk szerint hónapokon át a zavarkeltő kommunikációra koncentrált a CEU, ahelyett, hogy egy megállapodást készítettek volna elő.

Lázár János lényegében a CEU hibáztatását jelentő gondolatmenetet folytatta azzal a kijelentéssel, hogy a megállapodás nem lehetetlen, hiszen Maryland állammal is megtörtént egy másik intézmény kapcsán. Szerinte az a kérdés, hogy a CEU botrányt akar kelteni vagy meg akar állapodni és betartani a törvényeket.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×