Infostart.hu
eur:
381.17
usd:
321.93
bux:
128218.04
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Rekordot döntött az üres háziorvosi praxisok száma

Rekordot döntött az üres háziorvosi praxisok száma

Jelentősen nő a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma - írta a Magyar Nemzet.

Évek óta nem volt olyan sok üres háziorvosi praxis, mint most. Jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítés szerint míg 2015 júliusában 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281. A helyzet idén csak rosszabb lett: márciusban már 287 üres praxis volt, és alig öt hónappal később ez a szám további harminc körzettel bővült. A betöltetlen praxisok jellemzően az ország félreeső területein találhatók, ráadásul gyakran több kisebb környező település ellátásáért kellene felelnie a háziorvosnak. Most került fel a listára a Baranya megyei Sellye, a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós és Pirtó is.

Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén már 2004 óta betöltetlen a praxis.

Nehéz helyzetben vannak például Györgytarló, Putnok, Tiszabő és Mezőhék lakosai, akik 13 éve várnak állandó háziorvosra.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke korábban azt mondta: Magyarországon a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú, vagy öt éven belül az lesz, így 2200 praxis sorsa kérdéses. Az elnök szerint az volna a megoldás, ha a háziorvosok jövedelmét magasabb szintre emelnék, mint amennyit egy orvos a kórházban tud megkeresni.

Annak érdekében, hogy a körzetekbe orvost találjanak, a kormány praxisonként akár tízmillió forintos letelepedési, valamint praxisvásárlási támogatást nyújt, ám az előző két évben nem sikerült felhasználni a 750 millió forintos keretösszeget. Idén a letelepedési támogatásra pályázók már a korábbi összeg dupláját kaphatják. Egy 60 hónapja üres praxis esetében 20 millió forint jár a nyertes pályázónak. A májusi adatok szerint ennek ellenére 11 orvos kapott támogatást.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×