Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.6
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Megszólalt Varga Mihály a nyugdíjemelés ügyében

Megszólalt Varga Mihály a nyugdíjemelés ügyében

Magyarországon véget ért az olcsó munkaerő kora – mondta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint a bérfelzárkóztatás most az egyik legfontosabb kérdés, a gazdaság jó teljesítményének előnyeiből ugyanakkor a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

Magyarországon véget ért az olcsó munkaerő kora, amit jól mutat, hogy nagy ütemben nőnek a fizetések – nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a munkaadókkal kötött megállapodásról azt mondta, hogy fontos szerepe volt a bérek emelkedésében.

A tárcavezető szerint mindenki jól járt: a munkavállalók helyzete kedvezőbb, hiszen magasabb a fizetésük, a munkaadók sem panaszkodhatnak, mivel 27 százalékról 22-re csökkent 2017-ben az adójuk, ráadásul jövőre újabb tehermérséklés következik. A megállapodás értelmében 2018 első napján húsz százalékra esik az elvonás nagysága – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

 Varga Mihály elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta több mint 710 ezerrel dolgoznak többen, jelenleg 4,42 millió embernek van legális munkája. Hozzátette: a munkahelyteremtő intézkedések mellett arra volt szükség, hogy a kabinet tavaly hat évre szóló bérmegállapodást kössön a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel.

Varga Mihály elmondta, hogy a bérfelzárkóztatásban próbálnak minél nagyobb lépéseket tenni, de közben figyelniük kell arra is, hogy a gazdaság növekedjen, a vállalkozások gyarapodjanak, a pénzpiacok működjenek.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az első hat hónapban a versenyszférában a bruttó és a nettó fizetések átlagosan 11 százalékkal nőttek, eközben a közszféra juttatásai a kormányzati béremelések nyomán átlagosan 14 százalékkal növekedtek.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy nem terveznek demagóg intézkedéseket, nem kezdenek politikai hazárdjátékba, ezért nem készítenek választási költségvetést.

Varga Mihály jelenleg a bérfelzárkóztatást tartja az egyik legfontosabb kérdésnek, a gazdaság jó teljesítményének előnyeiből ugyanakkor a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Hozzátette: arról már az év elején döntött a törvényhozás, hogy 2018. január elsején

három százalékkal emelkednek a nyugdíjak,

az idősek juttatásainak ügye azonban ősszel újra a kormány napirendjére kerülhet. A nyugdíjasokat ugyanis az infláció alakulása és a gazdaság kiugró teljesítménye miatt is pluszösszeg illetheti meg. Ezekről a kormány októberben határozhat majd – tette hozzá a miniszter.

 Varga Mihály nem tartja jó ötletnek az ellenzék által felvetetett bérunió ötletét, mert az adóemelést okozhatna, így pedig nem segíthet csökkenteni a különbséget a magyar és a nyugati bérek között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×