Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Kirakta migránspárti tolmácsait a Menekültügyi hivatal

Megbízhatatlannak tartják, ezért nem alkalmazzák a Debreceni Törvényszéken tolmácsként a Migration Aid International társigazgatóját, Aida El-Seaghit - értesült a Magyar Idők. Az arab származású nő ugyanakkor a lap információi szerint dolgozik a rendőrségnek, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak is, amely a migránsok támogatása miatt tíz tolmácstól vált meg tavaly.

Tíz tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont mingránsoknak – derült ki a Belügyminisztériumnak a Magyar Idők megkeresésére adott tájékoztatásából. A lap azért fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást. Az újság tudomása szerint a nő 2016- ban jelentkezett a Debreceni Törvényszéken, ám foglalkoztatását nem javasolták, mivel komoly kétségek vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy képes lesz-e feladatát pártatlanul ellátni. A szervezet ugyanis, amelynek tisztségviselője, nem tesz határozott különbséget gazdasági bevándorlók és menekültek között, támogatja a migránsok befogadását, és 2015-ben kormányellenes tüntetést szervezett.

Az arab származású nőt megkereste a lap, ám a kérdésekre nem kívánt válaszolni.

A Magyar Idők mindenesetre úgy tudja, a Migration Aid társigazgatóját a rendőrség és a BMH egyaránt hívta már fordítani, függetlenül attól, szabadidejét mivel tölti.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×