Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.78
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Új terv a Balatonra

Új terv a Balatonra

A balatoni nádasok ma már nem tudnak maguktól megújulni.

A napokban elkészült a Balaton-parti beruházások hatósági engedélyezéséhez alapdokumentumnak számtó új balatoni nádminősítési térkép, amely várhatóan ősztől válik hatályossá, év végéig pedig megszületik az első balatoni nádgazdálkodási terv.

Új terv a Balatonra

Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, az új térkép hatályba lépéséig a 2012-es nádminősítési térkép alapján adják ki a hatóságok a kikötő, partvédőmű, strand és egyéb, nádast érintő beruházásokhoz, illetve nádvágásokhoz az engedélyeket.

Az új nádminősítési térkép másfél évnyi munkával, légi felvételek és terepbejárás alapján készült el.

A nyár végén Balatonfüreden, Siófokon és Keszthelyen lesz egy egyeztetés a tóparti önkormányzatokkal, amelyen még várható némi pontosítás, majd ezt követően lép hatályba, és válik a hatósági engedélyek alapdokumentumává az új térkép.

Az első-, másod-, és harmadosztályú nádasok védelem alatt állnak, nem vághatók ki, míg a negyed- és ötödosztályú nádasok kivágása a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság bevonásával végzett egyedi vizsgálat után engedélyezhető.

A vízügyi szakember kiemelte, a mintegy 600 négyzetkilométernyi Balaton 235 kilométeres partvonalán

12 négyzetkilométernyi nádterület található, amelynek jelentősége sokszorosan meghaladja területi arányát.

A tó megőrzéséért, védelméért szükségessé vált a hosszú távú okszerű nádgazdálkodás kidolgozása, hiszen a nád biológiai, ökológiai szempontból nélkülözhetetlen. Fontos szerepe van a tavi anyagforgalomban, energiaáramlásban és vízminőség-védelemben is.

A nádgazdálkodás kidolgozása azért is szükségessé vált, mert

a balatoni nádasok ma már nem tudnak maguktól megújulni,

mivel a szabályozottá vált vízszint miatt nincs olyan jelentős vízszintingadozás és hullámtevékenység, ami a bomló szerves anyagot, törmeléket ki tudná öblíteni a nádasok belsejéből. Emiatt rothadás jellemezheti, ami számos élőlény pusztulását okozhatja, a bűzös iszap keletkezése mellett.

A nádgazdálkodási terv 20-25 évre készül. Fontos eleme az aratás, amit három évente célszerű elvégezni egy-egy területen. "Ezt akkor lehet megfelelően tervezni, ha tisztában vagyunk a nádasok állapotával. Ezt szolgálja a rendszeres időközökben, általában ötévenként végzett nádas-térképezés, minősítés is" - mondta Csonki István. A tervek szerint még idén megszületik az első hosszú távú nádgazdálkodási terv, és a téli nádaratást már ez alapján fogják elvégezni - tette hozzá.

A szakember arról is beszámolt, hogy

az elmúlt években nem sikerült elvégezni a kívánatos nagyságrendben a balatoni nádaratást.

  • A nádas egyharmadát természetvédelmi célokból érintetlenül hagyják, a többit vágásforgó rendszerben lenne célszerű aratni úgy, hogy háromévente minden nádasra sor kerüljön.
  • Az évente levágandó terület körülbelül 270 hektár lenne, amelynek az elmúlt években a fele sem teljesült technikai vagy anyagi okokból.
  • A nehézségeket egyfelől az jelenti, ha nem fagy be eléggé a Balaton, és nem tudnak aratógépekkel a jégre menni, másfelől az elmúlt években egyre csökkent a haszonnád iránti kereslet, mára szinte teljesen megszűnt, így már bevételt nem, csak kiadást jelent a nádvágó géppel nem rendelkező vízügynek a munka elvégeztetése.
  • A célra rendelkezésre álló keret kicsi, idén 3 millió forint volt, amiből hektáronként 60 ezer forintot fizetett az aratást elvégző vállalkozóknak.
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×