Infostart.hu
eur:
375.04
usd:
317.3
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Szokatlan módon használják a bivalyokat Bakson

Húsz bivaly segít a faluba is benyúló, egyre terjeszkedő nádas visszaszorításában Bakson - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.

Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) területkezelési igazgatóhelyettese elmondta: Bakson, a Máriatelepen található holtág szinte teljesen benádasodott az elmúlt években. Ez tűzvédelmi szempontból is aggályos, továbbá kiváló rejtekhelyet jelentett a rókáknak.

A problémák megoldására a KNPI a tél végén lezúzatta a nádas nagy részét, kivéve ott, ahová a mélyebb víz miatt a gép nem tudott bejutni. Ez azonban még nem jelentett végleges megoldást.

A fülöpszállási Kígyós-háti állattartó telepről érkezett húsz bivallyal a nádas gyérítését és folyamatos karbantartását látják el, emellett vizes élőhely-helyreállítást is végeznek a húsz hektáros területen. A holtág partját rövid füvű legelővé, a nádas egy részét nyílt vizes területté teszik, ahol ennek következtében várható az egykori madárvilág részbeni visszatelepülése is - tette hozzá a szakember.

A baksi önkormányzat a hosszútávon is fenntartható megoldás érdekében egy bivalykarámot építtet. Az állatok védelmét a nemzeti parktól kapott villanypásztorral végzik, ellátásuk egy gulyás feladata.

A Kiskunsági Nemzeti Park több helyen is folytat élőhelykezelést bivallyal. A pusztaszeri Vesszős-széken egy teljesen benádasodott szikes tavat sikerült helyreállítani és nyílt vízű, madarakban gazdag élőhellyé alakítani az állatokkal az elmúlt években. Ez a területkezelés mintaként szolgált több élőhely-rekonstrukciós projektnek.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×