Infostart.hu
eur:
377.94
usd:
319.91
bux:
129778.03
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Fontos információ a repülőtérről utazóknak

Forgalomba álltak ma az új, repülőtérre közlekedő autóbuszok Budapesten, így átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel a belvárosból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre.

A fővárosi önkormányzat döntése alapján a BKK megrendelésére indítják el a 100E járatot, amely a hét minden napján elsőajtós felszállási rendben közlekedik. A buszok a Deák Ferenc térről hajnal 4 órától 23.30-ig félóránként indulnak minden egész és fél órakor. A repülőtérről az első járat 5 órakor, az utolsó járat pedig 0.30-kor indul a belváros felé, ugyancsak félóránként.

A 100E autóbusz a repülőtéren a megszokott BKK megállóban áll meg, amely az érkezési szinten a két terminál között található. A 200E és a 900-as járatra is ugyanott, a 100E járat mögötti megállóban lehet felszállni.

Az autóbusz a repülőtér felé csak a Kálvin téren - a 9-es autóbusz és a 83-as trolibusz megállóhelyén - áll meg, illetve kora reggel az első két járat az Astoria M megállóhelyen a 47-es, a 48-as, a 49-es villamosok és a 9-es autóbuszok megállóhelyén is. A repülőtér felől a Deák Ferenc tér irányába közlekedő autóbuszról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet szállni.

Az új járat mellett a 200E és a 900-as járat a korábbi utazási feltételekkel változatlanul megmarad, így a repülőtér elérése továbbra is éjjel-nappal biztosított.

Címlapról ajánljuk

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×