Infostart.hu
eur:
378.48
usd:
321.45
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Egyre cifrább a plakáttörvény ügye

Egyre cifrább a plakáttörvény ügye

Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre. Még így sem biztos azonban, hogy a Fidesz törvénye megint elbukik.

A Fidesz a Jobbiknak és Simicska Lajosnak akar keresztbe tenni a plakáttörvénnyel.

Az Országgyűlés azonban csak a jogszabály egyszerű többséget igénylő részeit fogadta el, a kétharmados passzusait az ellenzék összefogásának köszönhetően nem. Áder János köztársasági elnök ezért visszaküldte a törvényt a parlamentnek, hogy tárgyalják újra. Ez meg is fog történni:

az Országgyűlés pénteken a Fidesz kezdeményezésére rendkívüli ülést tart,

amelyen a plakáttörvény lesz az egyetlen napirendi pont. A Jobbik és a kis baloldali pártok képviselői jelezték, hogy ott lesznek az ülésen és megint leszavazzák a törvényjavaslatot. Az MSZP azonban váratlanul alkudozni kezdett a kormánypárttal. Ötpárti egyeztetést hívott össze, Tóth Bertalan frakcióvezető pedig bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtanak be a plakáttörvényhez.

„Szeretnénk, ha az olyan álcivil szervezetek, mint a CÖF, ne tudjanak, sem közpénzből, sem másként politikai kampányt folytatni. Kifejezetten a politikai tevékenységet szeretnénk megtiltani.”

A kormánypártok szokatlanul nyitottnak tűntek a szocialista javaslatra,

Botka László azonban közbelépett.

A szocialista miniszterelnök-jelölt az MSZP Országos Választási Bizottságának elnöke lett - választások idején ez a testület irányítja a pártot - és első intézkedéseként megvétózta, hogy az MSZP alkut kössön a Fidesszel a plakáttörvény ügyében.

„Az első ülésen Botka László miniszterelnök-jelölt javaslatát elfogadva döntöttek arról, hogy a pénteki rendkívüli parlamenti ülésnapra

az MSZP nem nyújt be semmilyen törvényjavaslatot plakátügyben

és továbbra sem támogatjuk a Fidesz ilyen irányú javaslatait” - derült ki a párt sajtófőnöke, Nyakó István tájékoztatóján.

A Fidesz képviseletében Kósa Lajos parlamenti frakcióvezető reagált arra, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt megakadályozta a kormánypárt és az MSZP körvonalazódó egyezségét. Botka László számos korrupciós botrány főhőse volt, nem áll távol tőle ez a gondolkodásmód. Lehet, hogy arra gondolt, jó lesz az MSZP-t fekete pénzekből finanszírozni. B lehetőség, hogy Simicska Lajos keze idáig elér – fogalmazott a kormánypárti politikus.

A Demokratikus Koalíció nemmel szavaz pénteken a plakáttörvényre - tudatta a párt. Ennek ellenére

még mindig nem biztos, hogy a jogszabály ismét elbukik,

mert az Együtt elnöke, Juhász Péter szerint ő, valamint Szelényi Zsuzsanna és Szabó Szabolcs független képviselő megszavazza, ha a törvényalkotási bizottság csütörtökön befogadja a javaslataikat és az ellenzék is támogatja azokat.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek pénteken Brüsszelben kellene részt vennie egy uniós csúcson. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerint Orbán Viktor a Fidesz-frakció tagja, tehát

Kósa Lajos, a képviselőcsoport vezetője fogja eldönteni, hogy a miniszterelnök elutazik a belga fővárosba vagy Budapesten marad, hogy szavazzon.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök részvétele is bizonytalan. Neki tüdőgyulladása van, ezért kórházba kell mennie, de Gréczy Zsolt, a párt szóvivője szerint a voksoláson még így is mindenképpen rész vesz.

Vollner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője szerint azonban mindez nem számít, ő úgy tudja, néhány baloldali át fog szavazni, hogy biztosítsa a kétharmados többséget. Ha viszont egy szocialista ilyet tesz, tehát szembemegy Botka Lászlóval, azt kizárják az MSZP-ből – közölte Nyakó István, a párt sajtófőnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×