Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.29
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Rejtély: továbbra sem tudni, mi okozta a metróbalesetet

Rejtély: továbbra sem tudni, mi okozta a metróbalesetet

Csak év végén lehet eredménye annak a vizsgálatnak, amelyet a kettes metró vonalán, a Pillangó utcánál történt baleset után rendeltek el – mondta a Metróért Egyesület elnöke. A baleset tavaly december 5-én történt a feltételezések szerint a sínen csúszós réteget képző falevelek, szoftverprobléma vagy a metróvezető hibája miatt.

"Mivel novemberig meghosszabbították a vizsgálat határidejét, gyakorlatilag év végéig nem nagyon várunk érdemi eredményt azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi okozta a 2016. december 5-én történt balesetet" – közölte Bíró Endre.

„Annyit azért lehet tudni, hogy

már végeztek néhány rekonstrukciós kísérletet:

hasonlóan csúszós pályát állítottak elő mesterségesen, amin Alstom-szerelvénnyel fékpróbákat végeztek. Ezeknek a próbáknak az értékelése, megfejtése folyik jelenleg” – mondta az egyesület elnöke.

Rejtély: továbbra sem tudni, mi okozta a metróbalesetet

A vezető elmondta, hogy elég összetett az ügy műszaki tartalma: egyrészt adott egy jármű, amit egy francia gyártó készített, másrészt egy vasútbiztosító berendezés, ami pedig egy német cég gyártmánya.

„Nyilván ennek a két nagy műszaki egységnek egymással kooperálnia kell, és egy ilyen balesetnél mindkét résznek a szerepét vizsgálni kell” - világított rá Bíró Endre.

Fontos körülmény lehet az is, hogy elég nehezen kapta meg ez a jármű a használatbavételi engedélyt annak idején,

sok kritika hangzott el a fékekkel kapcsolatban.

Ennek függvényében elég kellemetlen helyzet, ami most előállt, hiszen a féknek lehetett köze ahhoz, hogy ez a baleset bekövetkezett – emelte ki a Metróért Egyesület elnöke.

Hozzátette: fel kell venni a jármű gyártójával a kapcsolatot, hiszen annak ellenére, hogy a garancia lejárt ezen a járművön, a gyártó felel azért, ha egy jármű esetleg a gyártó hibájából balesetet okoz.

Bíró Endre elmondta, hogy

a szerződésben három év teljes körű garancia szerepel.

Az, hogy mennyi ideig tart a garancia, szerződésfüggő. Az orosz gyártó által most felújított szerelvényekre szintén három év garancia van, ugyanakkor van arra is példa, amikor egy gyártó akár tízéves nagyságrendű garanciát is vállal a járműre. Ez persze a jármű árában is megjelenik.

„A kettes vonalon közlekedő járművek árát tekintve elvárható lett volna egy hosszabb garancia” - véli a Metróért Egyesület elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×