Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Tarlós már tudja, miként lesz mégis metrófelújítás

A kormány segítséget nyújt a fővárosnak ahhoz, hogy az megkapja az Európai Bizottságtól a 3-as metró felújításához szükséges többletforrást. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter ígérte meg.

A főváros, a kormány és Brüsszel, vagyis az Európai Bizottság ennek a programnak a három szereplője, ezért egyeztetésre van szükség – mondta a parlamenti Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János hangsúlyozta, a kabinet kész segíteni Budapestnek.

„Egyeztetésre van szükség.

Készek vagyunk Budapestnek abban is segíteni, hogy Brüsszelben a 137,5 milliárd forint feletti bekerülési költséghez a szükséges jóváhagyást és támogatást el tudjuk nyerni. Most egy közös tárgyalódelegációt menesztünk Brüsszelbe, hogy az Európai Bizottság jóváhagyása a program elindításához rendelkezésre álljon.”

Lázár János arra is kitért, hogy Tarlós István főpolgármesternek van konkrét megvalósítási terve a rekonstrukcióra. Ezt a kormány szintén támogatja – hangsúlyozta a miniszter.

„Készek vagyunk minden szükséges segítséget megadni a főpolgármesternek, azt azonban tudni kell, hogy ahhoz, hogy a 137,5 milliárd forintos támogatási szerződés felett akár csak egy forintot is költsön a főváros vagy Magyarország a 3-as metró korszerűsítésére, az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges. Egyelőre olyan írásos dokumentum, amelyben az Európai Bizottság jóváhagyta volna a 137 milliárd forintos beruházást, nem áll rendelkezésre, tehát

még az eredeti beruházási összeget sem hagyták jóvá.”

Bár az ellenzéki pártok közül az MSZP a kétségesnek tartja, hogy indokolt-e az általuk jobb állapotúnak nevezett északi oldalon szakaszon megkezdeni a felújítást, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke arra figyelmeztet, a 3-as metrón akár száz méterenként vannak jobb, illetve rosszabb állapotban lévő vonalrészek. Gulyás Attila szerint inkább az a félő, hogy

lesz-e pénz a teljes, 17,3 kilométer rekonstrukciójára.

„Az a nagy kérdés, hogy ha kész van ez a szakasz, mondjuk az északi, hogyan és mikor lesz megcsinálni a többi. Az a legrosszabb verzió, hogy a többire nem sikerül pénzt szerezni és úgy marad, mert lesz egy olyan metróvonal, amelyiknek egy része nagyon rossz, a másik pedig jó állapotban van.”

A teljes vonalra ráfér a felújítás

A 3-as metróvonal jelenleg olyan rossz műszaki állapotban van, hogy 2011. december 13-a óta 60 kilométer/óra a járatok maximális sebessége. A pályahibákat elsősorban az alagút szigetelésén átszivárgó talajvíz okozza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×