Infostart.hu
eur:
374.98
usd:
317.55
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Civiltörvény: nem az egyházak kérték a kivételezést

A civiltörvény elfogadása után világosan kiderül, mely civil szervezetek végzik tevékenységüket külföldi pénzen, külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamenti szavazás előtt álló javaslatról. A törvényjavaslat azonban nem vonatkozik a vallással foglalkozó szervezetekre, így az egyházak hiába kapnak más országokból – akár a törvényben előírt 7,2 millió forintnál is több – pénzt, nem bélyegzik meg őket „a külföldről támogatott szervezet” jelzővel - írta a Magyar Nemzet.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint célszerű lenne figyelembe venni azt is, hogy a vallási szervezetek éppúgy felhasználhatók a közvélemény rejtett manipulálására, illetve befolyásszerzésre, mint a civilek, ezért indokolt lenne, ha a törvény rájuk is vonatkozna.

A Magyar Nemzet megkérdezte a Miniszterelnökségtől, hogy ha a tisztánlátás a cél, akkor miért kivételeznek a vallási szervezetekkel, de a kérdéseikre nem érkezett válasz. A törvénytervezet indoklása erről mindössze annyit ír, hogy az egyházakat eddig is külön kezelték a civil szervezetektől, így a törvény nem vonatkozik rájuk.

– A pozitív diszkrimináció nem indokolható, és az egyházak nem is tartanak rá igényt – mondta a Ódor Balázs, a Magyar Református Egyház (MRE) Zsinati Hivatalának külügyi irodavezetője.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×