eur:
401.51
usd:
363.69
bux:
72682.75
2024. október 3. csütörtök Helga

Húsvétra is sokat költünk - lapszemle

Bár összességében 1,5 százalékkal több gyermek született 2016-ban Magyarországon, mint az előző évben, az országban nem mindenhol javult a gyermekvállalási kedv - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Idők szerint Pekingből nézve Magyarország Kína kelet-közép-európai bázisa.

A Világgazdaságban arról olvashatnak, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium májusban észak-európai diplomáciai és vállalati, továbbá magyar önkormányzati partnereivel szervez üzleti fórumot a környezeti fenntarthatóság előmozdítása érdekében. A lap véleményrovatában Szabó László, a külügyi tárca parlamenti államtitkára, valamint a dán, a finn, az izlandi, a norvég és a svéd budapesti nagykövet közösen jegyzik azt a konferenciára szánt gondolatébresztő írást, amelyben hangsúlyozzák, a piac önmagában nem tudja levezényelni a megújuló energia és a környezeti szempontból fenntartható más megoldások terjedését, ahhoz ugyanis erős európai uniós és nemzeti szabályozásra is szükség van.

A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy bár összességében 1,5 százalékkal több gyermek született 2016-ban Magyarországon, mint az előző évben, az országban nem mindenhol javult a gyermekvállalási kedv. A KSH megyékre vonatkozó összesítése alapján csak Kelet-Magyarországon volt babyboom, azokban a megyékben stagnált vagy csökkent a születések száma, ahol viszonylag jó színvonalon élnek az emberek.

A Magyar Idők szerint Pekingből nézve Magyarország Kína kelet-közép-európai bázisa. A tervezett Budapest-Belgrád vasútvonal pedig kulcsfontosságúvá teheti a régiót. Az illetékes nagykövet szerint ez ügyben jól haladnak a tárgyalások a beruházás feltételeit vizsgáló Európai Bizottsággal.

A Nemzeti Sport címlapon számol be arról, hogy újabb elnökjelöltje van a MOB-nak. Miután a sportági szövetségek megegyeztek, hogy szeretnék megváltoztatni a Magyar Olimpiai Bizottság alapszabályát, csütörtökön Szabó Bence, a szervezet korábbi főtitkára jelezte, indulna az elnöki posztért. Borkai Zsolt jelenlegi elnök nem gördít akadályt elé.

A Magyar Nemzet értesülései szerint tavaly teljesen ingyen adták magánkézbe a Design Terminál értékeit. Az immár nonprofit cégként üzemelő kreatív központ egyik tulajdonos-ügyvezetője, Böszörményi-Nagy Gergely ezt meg is erősítette a lapnak. Ráadásul az Emberi Erőforrások Minisztériumától idén éppen úgy 600 millió forint támogatást kaptak, mint tavaly, miközben a bürokráciacsökkentésnek nevezett intézkedések miatt kikerült az állami háttérintézmények köréből.

A Magyar Idők arról ír, Soros György alapítványainak európai igazgatója a közelmúltban azt állította, a kormány nem lépett 19, hazai közbeszerzések miatt indult OLAF-vizsgálat ügyében. A lap viszont a Legfőbb Ügyészségtől megtudta, 2010 óta egy jelentés és harminc ajánlás érkezett hozzájuk, és minden esetben eljárás indult.

A Magyar Idők szerint erőteljesen nőtt tavaly a kereslet a tégla- és cseréptermékekre. A felfutás folytatódik, hiszen 2017 első negyedévében további 30 százalékkal bővültek az eladások.

A Világgazdaságból megtudhatják, a szállodák forgalmában éppúgy rekordokat hozhat a közelgő húsvét, mint az élelmiszer-láncok és a játékboltok értékesítésében. Eger, a főtt sonka és az építőjáték a legnépszerűbb. Az éves eladás 92 százaléka húsvétra esik főtt sonkából.

A Portfolio arról számolt be, hogy nagyot estek az elmúlt hetekben az európai autógyártók részvényárfolyamai. Az idei csúcshoz képest a Volkswagen 16, a Renault 15 a FiatChrysler 14, a Daimler és a PSA 9-9 százalékkal van lejjebb, ráadásul az esés az elmúlt napokban újra begyorsult. A gazdasági hírportál az esések hátterét térképezte fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×